Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Sánta Ferenc: Isten a szekéren

Lagos, hanem maradandó. A téma egyszerűségében monumentális és egyetemes. A személyes élmény távlatában áll: a halni induló nagyapára, mint az ég, borul a sors, és halálba növő alakja betölti a horizontot. S ezt nemcsak a történetet .elmondó gyermek szemének optikája mutatja így. Az öreg parasztember tette nem rendkívüli és egyszeri tragédia, hanem a szegények végzetét vállalja, közös sors teljesedik be rajta. Nemcsak barátja követi, hanem számtalan öregember a világon. Mert volt idő, amikor az öreg utolsó dolgául, amellyel segíthetett nyomorban élő családján, csak a meghal ás adatott. Ha kenyeret keresni már nem tudott, elment meghalni, hogy jusson az élőknek. A büdösbarlang így végső munkahellyé vált, ahol a halál volt az úr, és a fizetés az a néhány falat, ami megmaradt az örökre lezárult száj után. Ez volt a nagyapa öröksége, a pár harapásnyi élet. Az író által megörökített sorsra rímelnek a népek emlékezetében megóvott hasonló sorsok: Fukazava „Zarándok- ének”-ének öregasszonyáé, vagy Jack London vén alaszkai indiánjáé, akit az élelem után vándorló törzs otthagyott az utolsó tábortűznél a hideg és a farkasok martalékául. A nyómor dramaturgiája egyfajta véget írt elő minden égtáj alatt. Az egyéni történet érvényét a nemzetközi folklór-téma tanúsága népélménnyé általánosítja. A cím tömörsége tárgyilagos ténymegállapítást és vádló ítéletet fogalmaz: sokan voltunk. Mert lehet-c sok az emberből, a családtagból, sok, azaz fölösleges, sőt elpusztítandó? A kérdés formális, mert volt úgy, hogy soknak ítéltetett az ember, és közösségi törvénnyé hagyományozódott a gazdaságilag hasznot nem hajtó öregek öngyilkossága. Az elbeszélés líráját a személyes és a közösségi sors egybejátszatása erősíti föl.

A ,,Sokan voltunk” megadja Sánta írói alaphangját (melynek színe, külső természete módosult ugyan, de tartalma máig zeng változatlanul), és kifejezi művészi szemléletét is. Az író szembenállónak látja az embert és a világot, s a tragédia az emberség és a körülmények összeütközésében jelentkezik. Sánta örök témája: az ember mint áldozat. A pálya első szakaszának írásai fájó, balladás lírával a gyermekkor élményanyagát járják körül. A „Kicsi madár”-ban a gyermek jelenik meg áldozatként. A ,,Sokan voltunk” világa, mely megölte a nagyapát, a gyermek emberségét akarja elpusztítani, hogy megalázva szolgává nevelje. A gyermek embersége, a „Téli virágzás” himnikus megfestése után, az „Ember- avatás”-ban kap legtisztább hangot. A cím sokat jelentő: az őskori és primitív mágikus beavató szertartások jelezték a fiú felnőttségét, közösséghez tartozását, a modern világban a munka, az élet gondjaiban való részvétel avatja a gyermeket önálló emberré. A közösség szimbolikus befogadó gesztusát itt az anya végzi el: az első fizetését hazavivő fiútól

megvonja a korábbi gyermeki kedvezményt, ezzel ismeri el férfi voltát, s ennek tudata kárpótolja a gyermekiét elvesztéséért. Ennek a a fájdalmas gyermekkornak központi alakja az anya, az életszüiő, tápláló paraszt madonna, a magna mater, aki törékeny kezében tartja a család életét, s gondviselő karját nem szakítja le a sors emberfelettien súlyos nehezéke. Az írói szemlélet alapelve a schweitzeri Ehrfurcht vor dem Leben szelleme, s ennek leg- megragadóbb megfogalmazása az anya megjelenítéséiben ölt testet.

A pálya módosulását az írói világ kiszélesítésének igénye hozta magával. A múlt, az emlékek megidézése bármennyire szuggesztív volt is, idővel szűkösnek bizonyult. Néhány sematikusra sikeredett írás után, melyeket kötetünk természetesen elhagy, a ma, a mába érő tegnap paraszti életének ábrázolásában jött létre a valóság teljesebb birtoklása. A „Föld”, a „Föld, csillag”, a „Hold” c. elbeszélés a „Húsz óra” közvetlen rokona. A gyermekkori élmények feldolgozásának közvetlensége helyett itt a perspektivikus távolságtartás, és az ezzel egyidejű beleélés és azonosulás adja a drámai feszültséget. Sánta látásmódja alapjában tragikus. A gyermekkort rögzítő novellák megértetik lelkileg a szegénység elől menekülő paraszt ősi vágyát a föld után, s most ezekben az elbeszélésekben ez a vágy összeütközik a paraszti életforma megváltoztatásának közösségi igényével. Sánta folyamatokat ábrázol, a paraszt testi-lelki felszabadulásának útját, ezért maradtak elevenek ezek az írások. Nem a szokványos belépni-nem belépni pillanatnyi dilemmájára koncentrál, hanem a parasztság múltjának felmutatásával perel jövendőjéért.

A megtett út eddigi utolsó stádiumában Sánta még tovább megy a nyers élménytől való elvonatkoztatás irányában. A naiv-közvetlen szemlélet ,primét Indulatait gondolati sűrítés, filozófiai töltés helyettesíti. Az absztrakciós parabola-stílusban ugyanaz az emberért elkötelezett humanizmus él, mint korábbi munkáiban, de tágabb, egyetemesebb igényű tartalommal. A modern humanizmus nem kerülheti ki korunk egyetemes botrányával, a nácizmussal való szembenézést. „A Müller család halála” c. hosszabb elbeszélés nem annyira a hatalom kíméletlenségéről, a nácizmus ern- berellenességóről szól, mint a kisember, a kispolgár önmagába zárkózásának veszélyeiről. Müller, a derék, jámbor családapa csak gyermekeiért akar élni, és kiszámítja, hogy a jegyre kapott élelem nem fedezi a gyerekek ideális kalória-szükségletét, ezért a .táplálkozást megjavítandó, elmegy rendőrnek, mert pótjegyeket is kap fizetésül. Csak a gyerekek kedvéért teszi. S jövőjükre gondolva a szövetségeseket éltető plakátokat iragasztgat, mikor felbukkan előtte a lehetőség, hogy a háborút elveszthetik, s akkor rendőri szolgálata miatt hátrányos helyzetbe kerülhet. Letartóztatják, kivégzik. Még fog379