Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Sánta Ferenc: Isten a szekéren
sága idején megszökik nagyobbik fia, mert katona, hős akar lenni. A tragédia így teljes. Mert fiainak csak testével törődött, leikével nem, de kalóriák számolgatásával nem lehet gyermekeket nevelni. A kispolgár megjuhászko- dó alkalmazikodása együttműködéssé, cinkossággá válik még öntudatlanul is. A kispolgári család csődjét bemutató elbeszélés hatását gyengíti, hogy Müller valószí nőtlenül naiv, sőt ostoba ember. Emiatt képletszerűvé, tétel-illusztrációvá satnyul az írás, nem tud általános érvényűvé emelkedni. A ,,Nácik” c. novella olyan, mint egy Jancsó-film kegyetlen-tömör jelenete, mintha a „Kicsi madár”-t Jancsó korszerűsítve megfilmesítette volna. A két történet - mutatás mutandis - hasonló: a gyermek, az ember megtörésének a kísérle/te. A „Halálnak halála” a lélek békéjét a rabságban, a kivégzés vigíliáján is megőrző két ember nyugodt beszélgetése. A külvilágot az őr képviseli, kegyetlen ostobasága az emberrel ellenséges hatalomra utal. Arra a hatalomra, melyet az életben is kevéssé ismerünk, inkább csak alkalmazottaival, őreivel találkozunk közvetlenül, a hatalom bennünket körülfogó karjával. Dürrenmatt jellemzése szerint: „A művészet, ha eléri is az embert, csak az áldozatokkal tud foglalkozni, a hatalmasokhoz már nem ér fel. Manapság Kreón titkárai intézik Antigoné ügyét.” Az őrök személye esetleges, nem jellemző. A két fogoly is tudja ezt, kihúzzák folyóba esett őrüket. Nem ez az egy őr őrzi őiket, hanem maga a hajtalom. Nincs menekvés. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a ne álljunk ellent a gonosznak elv tétlen, tűrő, korszerűtlen humanizmus gyanánt hat még akkor is, ha eltekintünk a rab és az őr leírt helyzetétől, és nem a humanizmus kánonául szolgáló történetnek fogjuk fel ezt az írást, hanem a lélek benső szabadságát, nyugalmát óvó szellem, kultúra elpusztítha tátianságát tanító példázatnak. Sánta Ferenc akár gyermekkoráról, akár parasztságunk gondjairól, akár a fasizmus és más emberpusztító erő ellen ír, mindig az ember javáért dolgozik, a humanizmus igazáért. írásai a művészet nemes feladatát valósítják meg, melyet Benedek István így fogalmazott: tartást ad, tisztít, szilárdítja az etikai állásfoglalást, felelősséget ébreszt, emberebb emberré igyekszik tenni. Úgy ábrázolja az élet nehézségeit, hogy a megpróbáltatásokból az olvasó mégis buzdítást nyer, életkedvet, sőt életörömét. S az irodalomnak nem lehet ma nagyobb, szebb kötelessége ennél. RÁBAGYARMATI FALUMÚZEUM 480
