Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Maros Dénes: Napfényes délelőtt (elbeszélés)
MAROS DÉNES Napfényes délelőtt „Embernek lenni, ez érdekel engem.” (Camus) Azon a köves úton a fenyves erdőig juthatsz, a,mi körülöleli a völgyet. Hirtelen szakad meg az út, két oldalán mély árokban források vize csobog. A fenyők árnyékában csupasz kőoszlop áll. Eredetileg neveket akartak felvese tni rá, de italán jobb így üresen. Nyugod.ta.bban léphetsz a fák csöndjébe. Tíz éve még egy-egy idegen ráhajtott kocsijával az útra, akkor tették ki a zsákutcát jelző táblát. Ma felesleges. A kövek között egyre szélesebbek a rések, sötét gödrök éktelenkednek és fűosomók. Olyan az út, mint valami természetellenesen bonyolult mozaik. Felülről pedig fehér nyíl, ami belefúródik az eleven-zöld tájba. * A férfi lépett tói először az erdősből. Csendesen jött, ismerősként. Szuszogott keveset az erdő szélén, aztán alig látható ösvényre lelt, amin óvatosan leereszkedett a fenékre. Most csak kopasz feje látszott. Ügyetlenül kapott a gyomok után, nehogy a vízbe toccsanjon. Nyögve ért fel a túloldalon; tavasszal töltötte be negyvenötödik évét. Az asszony csörtetve érte el az árkot szegélyező bokrokat. Nagy csokor vadvirágot lóbált, mosollyal jelezte férjének, hogy nyugodt lehet, megérkezett, éppen csak gallyakat tört. Leüllt a tönkre. A férfi megnyalta száját, újra .érezte rajta a nyirkos föld ízét, mintha beletúrta volna fejét a kövek közé. Hallotta a katona hangját:- Szedd össze magad! Látta a szürke bakancsot. Egészen közelről. Az a láb büntetlenül megtaposhatta volna, ezért is nyögte:- Irgslmazz, uram, irgaibnazz! Nem tudta, Istennek vagy a katonának könyörög. A katona mordult - „Na” -, gyáva örömmel most már Istenre gondolt hálával, aki teremtett lágy szfvfít is a katonák közé - Uram, irgaknazz! - Vörös nyakú katona volt, fényesre tisztított fegyverrel. Az irgalom után megmarkolta csákányát, hogy fájt az érdes nyél fogása. Feltápászkodott. Napok óta felhős égbolt alatt görnyedt, legjobban a fényt hiányolta. Ostolba kívánság gyötörte, beteges kívánság, hisz .nagyobb szüksége volt meleg étedre, ruhára, bármire, de a fényt alkotta látni. Pedig álmait mem a fény töltötte be, hanem apjának értelmes, taszítóan hideg arca. Őt még Taubermann .néven tartották számon, ahol számon tartották. Az álomban nem a neve volt fontos, hanem a mozdulat, ahogy kishuga fölé hajolt. Gügyögött, hogy „Apád csillaga, anyád öröme, nevess már! Nevess!" Mert azt hitte, nevetésre született a lány, tisztes munkára a fiú. Ezért a balga hitért, és régmúlt örömért. . .
