Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Z. Szabó László: Győri kiállítások
2. SZABÓ LÁSZLÓ Győri kiállítások (A zárost rangjának 700. évfordulóját ünneplő Győr a képzőművészeti kultúra területén is ünnepi sorozattal lepi meg a városba látogatót: szolgálni szeretné a ma magyar képzőművészetének összes műfaját, szolgálni azokat a törekvéseket, amelyek a korszerű művészet különféle eszközeivel, de egy cél érdekében: a látvány embert formáló erejével munkálnak bennünk, változtatnak igazabb emberré.) SZÁNTÓ PIROSKA TÁRLATA Ha az ember azt a titkot szeretné megfejteni, amelyik Szántó Piroska művészetében rejtőzik - miközben képei a látvánnyal zsongítanak, mámorral töltenek, rejtelmes világokba visznek -, irányzatok, iskolák labirintusaiban bolyong, művészi íráshoz nyűi irányítás céljából. És amikor végigrágta magát jónéfónyon, igyekezett megtalálni a rá is ráhúzható formulát, a művek ismeretében rájön, hogy Szántó Piroska - hiába emlegetik különböző korokban hol egy iskolához tartozóinak, hol egy irányzathoz kötődő művésznek — valóban a maga külön útját járja és járta mindig. Művészete különös művészet. Azt a csodát fedi fal, amelyik naponként újul meg. Ez a csoda a művész számára nem a misztikust, nem a magfejrhetetlent jelenti, hanem az embert körülvevő létezés csodáját. Ű a természet mindig élő és mindig megújuló változásait veszi észre, azokat humanizálja, és ennek a gazdag, sokszor burjánzó vegetációnak ezernyi változásait tárja diónk. Világa napraforgókból, a fák szövevényes szép játékából, az emberre záporozó színek orgiájából, tavaszból és őszből, születésből és halálból épül. Lászatra a lét-nemlét .két véglete között mozog. Mégsem tragikus egyetlen képe sem, hanem az örömöt sugallja, az ámulatról árulkodik, akkiatja a pusztulót, de tudja, hogy a természet, egy játékos mákfej vagy napraforgó pusztuló, lekókadó feje is az új születését hordozza magában. Ez a folybon-folyvást megújulni-tudás, a természetben felfedezett csoda nyomán sejti meg, fedezi fel festészete a létezésben is az örökös mozgást, a kotoknak egymásra épülését, egymásban történő folytatását. Művészete éppen ez,ért egyszerre hagyományőrző és újító .művészet. A tájihoz kötődve a kultúrák alapszövetébe nyúlik vissza, és amiként az ősi magból sarjadó növény egyrennásma teremtette utódait, ugyanúgy épül erre az ősi-népi kultúrára műveinek sora. Ezért lesz festészete — még a természetet ábrázoló is - az egyetemes európai művészetben gyökeredző, de sajátosan szentendrei, dunántúli, ahol a klasszikus örökség nem a formában, hanem szellemében él tovább. Benne érezni a pannóniabeli latin kultúrák ránk hagyományozott harmóniáját, a kelta örökség tragibusabb .színeit, azt a hitet, amelyik mindenkor éltette a dunántúli tájon az embert, az egymást váltó generációkat és századokat, s amelyiknek legnagyszerűbb vonása mindenkor az emberi derű volt. Ez a derű csillan meg színein, ez az érzeknet- goindolatot sugalló vonás képeinek mindegyikléiben. 268
