Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - SZOMSZÉDOLÁS - Molnár József: A választójogot nyert nők hazája

nyomozás után illetékesek kiderítették, 'hogy a hölgy nem háztartási alkalmazott. Ki- hágási ügy lett belőle; a professzornak még büntetést is kellett fizetnie. Ráadásul egy regionális lap újságírója hozzáféitkőzött az aktához, és cikkecskét írt az esetről. Egy szép bajszú disszidált magyar a fenti eset kapcsán himnuszokat zengett a ma­gyar urak lovagias gondolkozásáról. Még egy mindenből kikopott adótisztnek sem ju­tott eszébe, hogy feleségét idegenben cselédként jelentse be.- És tudja-e, mit válaszoltak azok a pénzes-zsákok, akiknek ezt az esetet szóba hoztam? Csak hümmögtek. Azt mondták: befizette a bírságot, és kész. Ez nem bűn­tény. Én nem a magyar urak, hanem a magyar asszonyok szemévéi tapogattam körül az esetet. Nálunk nem akadt még olyan feleség, aki hozzájárult volna a takarékoskodás érdekében, hogy férje őt cselédként jelentse be. Svájcban konvenció, hogy a feleség által hozott vagyon felett is a férj rendelkezik. A női munkát nagyon alacsonyan fizetik. Az egyedül élő nő keresete életfogytiglan lét- minimumos marad. A szakmunkás férj keresete általában 60 éves koráig évről évre emelkedik. A féleség jobban jár, ha banikbetétkönyvének átadása mellett szakmunkás­hoz megy férjhez; ez jobb, mint a magányban élés nyomorúsága. Csak ezzel tudtam magyarázatot találna arra, hogy miért fizet a helvét nő oly nagy árat a házastársi jog­állásért. Mielőtt Z. vendégségbe hívott, indult meg az alábbi elgondolkoztató válóper egy középosztályihoz számító férj és felesége között. A pert a nő indította és bizonyította: a férj a nemi érintkezésre a hét egy meghatározott napját jelölte ki. Ezt a gyakorlatot nemcsak megalázónak, hanem érzelemvilágát elsorvasztottak találta. Nem tudom ho­gyan ért véget a per. Z. szerint a svájci bírók az érdekházasságók erkölcsiségét ugyan­úgy védik, mint a szerelmi házasságokét. Az Elle c. folyóirat (olvasótálbora olyan, mint a magyar Nők Lapjáé) szóvá tette a pedagógusnők helyzetét.; a vita Francia-Svájcról terjedt át a német kantonokra. Az eredeti cikk megállapította, hogy a pedagógusnők magatartását sokezren árgus szem­mel figyelik, és a követelmények néha egyéni életük szabadságába is beavatkoznak. A folyóirat a béklyók lazítása érdekében a következő kérdésekre kórt választ tanítónő olvasóitól: a) Lakóhelyének nyilvános strandfürdőjében következmények félelme nélkül vi­selhet-e bikinit? b) Hordhat-e Coupe Gourrége-t? (Nem tudtam kinyomozni, hogy ez milyen ruha­darab.) c) Nős kollegájával elmébet-e kettesben zenés vacsorázóhélyre? d) Használ-e ajak- vagy arofestéket? A német-svájci nők csupa erkölcsös választ közöltettek. Hazaiérkezve egy jóeszű ismerősömnek feltettem az Elle kérdéseit. A megkérdezett tanárnő mutatós, fiatalos; a felső tagozatokon magyart tanít. Álláspontja megihatott. Csak szolid fürdőruhákat vásárolt magának, de nincs kifogása, ha tanítványai a strandon bikinit viselnek. Ügy véli, hogy ami 'esztétikus, az még távol van a férfi-világnak szóló bátorítástól. Mini­szoknyát nem hordott; a rövid szoknyáért csak annak a tanítványának szólt - szigorúan négyszemközt -, akinek térde csúnya, négyszögletes. A tanítási órák alatt .szópítőszer használatát nem tartja megengedhetőnék. Férje nélkül nem megy moziba, színházba — tehát vacsorázó helyre sem. Nem érez magán béklyót. Aki pedagógius-pályára megy, attól hivatásérzetének belső fegyelme követeli meg a példamutató viselkedést. *55

Next

/
Thumbnails
Contents