Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Gárdonyi Béla: A jubiláló Győr kulturális programjából
még nem szólalt meg magyar színpadon, s a győri társulat szinte missziót vállalt a magyarországi halvány Racine-kulitusz erősítésében. A bemutató alkalmából rendezett tudományos ülésszakon éppen erről szólt dr. Staud Géza színháztörténész. A nagy francia drámaíró sohasem tudott igazi népszerűségre szert tenni hazánkban: a német és francia romantikus drámán nevelkedett magyar közönséghez nem került közel sem a kevés színházi, sem az olvasmányélmény hatására. Gyakorlatilag ez volt a helyzet csaknem 300 éven át: a Racine-művek hódításának igazi lehetősége a negyvenes évek végén, illetve a hatvanas évek eleijén teremtődött meg, amikor színpadon jól mondható nyelven jelentek meg (magyarul Racine drámái. A Racinc-fordítások műhelytitkairól Vas István költő 'beszélt ezen a kollokviumon - a Berenicét ő ültette át magyarra. (Csupán érdekességként jegyezzük meg, hogy a győri előadásban nem Berenisz-t s nem Bereniké-t mondtak a színészek: a rendező Egri István a fordító egyetértésével visszatért az eredetihez, hiszen nyelvünk ebben a formában vette át a latin neveket.) A kollokvium utolsó előadójaként Egri István a Berenice színpadra állításának rendezői feladataival szólt. A .bemutató másik különlegessége volt, hogy díszleteit Victor Vasarely tervezte. A .napi- és hetilapok színes riportokban már elmondták, mint lelt egymásra Egri István közvetítésével Racine, ,,az irodalom matematikusa” és Vasarely, a „képzőművészet geometrikusa”. Itt csak annyit jegyezzünk meg, hogy a Franciaországban élő magyar származású művtész rekord gyorsasággal és ajándékképpen elkészített díszletterve „haza” - szép gesztus volt, s nagyban hozzájárult a Berenice sikeréhez. A premierre a .művész felesége is Győrbe étkezett; ebben az időben a győri műcsarnokban Vasarely alkotásaiból, a színház előcsarnokában pedig Racine magyarországi utóéletéről rendeztek kiállítást. Ami a bemutató színházi értékeit illeti, elismeréssel kell szólnunk nemcsak a vállalkozás nagyságáról, hanem a megvalósítás színvonaláról is. Egri István, a budapesti Nemzeti Színház rendezője hitt abban, hogy Racine szigorú, zárt formái, szinte kopár, fogalmi nyelve mögött parázsló őszinte és nagy emberi érzelmek megtalálják az utat a ma nézőihez anélkül, hogy a romantikus dráma pátoszába burkolná, vagy úgynevezett modern előadással kísérletezne. Egyszerű és tiszta volt az értelmezése, pontosan dolgozta ki a dráma közéleti és magánéleti vonulatait, s míg színészeit a darab, sőt a szöveg maximális tiszteletére szorította, megadta számukra a nagy alakítás lehetőségét. Így emlékszünk vissza a címszereplő Medgyesi Mária m. v. fojtott drámaiságára, S. Tóth József (Antiodhus) férfias fájdalmára, Üjlaky Károly m. v. (Titus) tépelődé- sére és Patassy Tibor ravasz, okos Paulinusára. A kísérőzenét Durkó Zsolt szerezte, a jelmezeiket Blanár György tervezte. Vasarely díszlete a római díszítőművészet oly gyakori geometrikus elemeit, a kört és a négyzetet alkalmazza, használja fel az op-art vívmányaival összeolvasztva. A kék és a sárga szín hat-hat árnyalatának kombinációja pompázatos képet adott: az előadás magas színvonala mellett bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a Magyar Televízió első színes színházi közvetítése éppen a Berenice lesz. A .jubileumi ünnepségsorozat reprezentatív eseménye volt március közepén a győri nap Budapesten. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bocskai úti stúdiójában tudományos előadássorozatot tartattak és kiállítást nyitottak meg. Ipari, mezőgazdasági és kultúrtörténeti szekcióban győri szakemberek és kutatók tájékoztatták az érdeklődő budapesti közéleti vezetőket, szakmabelieket a város .fejlődéséről, terveiről. A stúdió előcsarnokában győri képző- és fotóművészek alkotásait láthatta a közönség. Tóvári Tóth István, Barabás László, Patay Éva, Horváth István, Cziráki Lajos, Dohnál Tibor és Lakatos József képei a győri kiállításlátogató előtt többnyire ismertek. így együtt azonban a művésznek és nézőnejt összegezésre és visszatekintésre. 248
