Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Pesti János: Dedikáció (vers)

egy másiknak,

akii mindenét nekem adta, szeretett és szeret, hűséges volt hozzám, ón - gáládul - becsaptam, ő - régen szívből megbocsátott, annak a 1 ab diajárású, csöpp, koromfekete vietnámi lánynak, akit a kórházban megismertem, haja a derekáig ért, oly természetesen karolt a magyar nőikbe, búgó, szép nevetéssel nevetett, ha tört magyarságai honfitársa így kiáltott:

menyasszony - menny (mj) asszony! s ezt a kezével is mutatta, egy száraz, ezerránc, ijedt-aranyszívű öregasszonynak,

akii anyáim után a tarlóra hordott, hogy' megszoptathasson, fordítva föladott nadrágban óvodába kísért, akit legkedvesebb pajtásom, egy játékos, fekete csifkó agyoinágaskio d ott.

a nőknek,

akiik annyi átkot, annyi gyönyört íalkasztottaik bennem, akikben annyi átkolt-gyönyört fakasztottam, akikkel egymásban

minidig csalódtunk. pedagógus kollégáimnak, aki ki azt hiszik,

mindenben okosabbak tanítványaiknál, ezzel néha visszaélnek, annyi embert emelnek fel és tesznek tönkre,r ma az országban ók a legcsendesebb ö nkizsákmányol ók, másokat ennyien niam szeretnék, nem gyűlölnek,

ugyanolyan hálátlanok voltak tanítóiknak, amilyen hálátlanok mii vagyunk nekik, közöttük vannak, lesznek is kivételek,, azt a bátorságot veszik- bár netm tudnak eleget -, hogy másokat tanítsanak, hiún érzékenyek, niaivul gőgösek,