Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Pósfai H. János: Az élet megismételhetetlen

tehetségűéit is hamarabb kibontakoztak. Akik ed tudták határozni magukat, hogy megírják regényeiket.- Tehetségesnek érzed magadat?- Amit eddig írtam,, önmagáért beszél. Még akikor is, ha nincs kötetbe gyűjtve. Országos és megyei pályázatokon rangos díjaikat nyerteim.- Szerinted elég a tehetség ahhoz, hogy ma valaki tói írjon?- Nem elég. Akarat, következetesség, jó értelemben vett karrierizmus keld /hozza. Becsvágy. Betegesen erősnek kell lenni, hogy az ember az írással levezesse a benne feszülő elektromosságot. Persze csak akkor, iha érzi, hogy van mondanivalója. Én szerénytelenség nélkül mondhatom, tanúja vagy főszereplője voltaim a legjelentékenyebb sorsfordulóknak. Ott voltam az első vonalban. Személyes ismerőseim a Nagy Mihádyok, akik megfenyegették sorstársaikat, alkilk elsőnek lépni mertek. „Megállj, megállj Nagy Mihály! Te vitted dlöl a zászlót. Rád kerekíti majd az isten a nagy időt!” Ezeket a fenyegetőzőket mind meg kellene keresni, is megmutatni nekik: azoknak lett igazuk, akik elöl vittek a zászlót. Meggyőződésem, hogy az utóbbi évtized a paraszti sorsfordulótól lesz sokáig emlékezetes. S a mi irodalmunk ezt a korszakot még nem mutatta fel.- Ügy látom, az élményt, az átélést alapvetőnek tartod az írásban.- Feltétlenül. Azoknak hiszek, akik nem találják ki a konfliktusokat, hanem átélik vagy megfigyelik.- 5 elegendő-e az élmény? A mai írónak nem kell-e jolyton arra törekednie, hogy műveltségben, vagy ha úgy tetszik, iskolázottságban is jóval az átlag fölött legyen?- A műveltséget autodidakta módom meg lehet szerezni. Van előttünk példa az irodalomban. is. Kétségtelen, jó dolog, ha valakinél a tehetség akár európai szintű műveltséggel is párosul. Még jobb, ha ezt a műveltséget fiatalon, az iskolák padjaiban alapozza meg. Erre nem volt mindenkinek lehetősége. Én azt vallom, hogy az íráshoz tehetség, emberség és szakmai tudás ikell. Ez utóbbit meg kell tanulni, az előbbieket nem lehet. Olvasok én egyébként igen művelt íróktól olyan vérszegény írásokat, hogy azt kérdezném: hát ez minek? Ezekben aiz írásokban nincs élet, ámbár szakmailag kifogástalanok. De ha már az általános műveltségről szó esett, hadd beszéljek a magaméról is. Úgy érzem, amit tudóik, elegendő ahhoz, hogy egy művelt társaságban jó! erezzem magamat. Senki nem veszi észre rajtam, hogy nincs egyetemem. Igaz, szívós, sok évet emésztő, makacs szigorúsággal igyekeztem utolérni magamat Sajnos, majdnem az életem ráment. Ügy érzőm, az irodalomban többé-'kevésbé otthon vagyok. Ismerem a legjobb festőik életét, munkáit. Ipari „csodáinkhoz ’ szakavatottan tudok szólni. Mert nemcsak az általános iskolában tanultam . ..- Soha nem érezted az egyetem hiányát?- Most mát nem, korábban igen. De akikor senki nem kiérte tőlem számion. Akkoriban jobb volt, ha nem volt túl -sok iskolája az embernek.- Vannak-e, s ha vannak, mik a terveid?- Kimondani som szeretem, leírni mégúgysem. Szeretném, ha az ígéret ,beteljesülne. S az elkövetkező években könyvekkel is szolgálni az irodalmat. A könyv méT küli írónak szűkén mérik a megbecsülést.- Jól érzed- magad Szombathelyen? Egyáltalán, jól érzed magad vidéken?- igen, jól. A fővárosi óvok iránt persze nosztalgiát érzek.. Többre mentem volna, ha akkor ott maradok. Ezt tudják írótársaim is, akik, ha felutazom, vállon veregetnek, vagy jogosan szemrehányást tesznek azért, hogy eltemettem magamat. Meggyőződésem, hogy a vidék ima már nem temet el senkit. Az, ami most itt Szombathelyen kibontakozóban van, az meg egyenest jókedvre derít. Jó társakkal, megértő cimborákkal lehat mozdulni. Ha megbecsüljük egymást, tán még száguldani is fogunk egyszer.

208