Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZEMLE - Dénes Zsófia: Köszönet Sütő Andrásnak
3Az anyja. Kis, vékony teremtés. A falu egykori (bírájának a lánya. Egy napon csak megszólalt, amikor ő már Kolozsvárról járt vendégségben náluk. (Mert fcözboti András felült mesebeli Ráró lovára íés elrepült, egy sízalmazsák tetején, Enyedre, tanítójelöltniek a 'híres Bethlen-kollégiumlba, akikor épp rizenlhároméves volt.) Nos, azt mondja magyfíáwak az anyja: írhatnál rólunk is valami könyvet. Nocsak! - néztem a szavai után... - Milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? Igaz legyen, - mondta. És magyarázón: . . . lenne bár egy könyvecske, ó nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk. Ez nekem is gondom - adtam meg magam. Hallgass arra a gondra s az álmod könnyebb lesz. Ebben maradtak. És ő megírta a könyvet. 4Pusztakaimarás háromnagyedrlászít román, egynegyed részt magyar. Sütő András az Egésztől kapta gyermekkora élményvilágát, vallja, és a negyedrésztől a küszködő nyélvet, a színes bóját a vizek hullámzásában. És az az egynegyed rész is, amelyik magyarul beszél, lecsökken azzal, (hogy igen soknak már eltorzult a nyelve. Az anyjáé-apjáé nem, az olyan, mint a kristály. De már a pöttömnyi leánykarokonnal így beszélget: Honnan jössz? Tán tua túl a hedzsről. Mitől ijedtél meg? Ettiil a szerecsiátul, ni. S innen hova mész? Edesám azt mondta menjek ]ánosnál. Mi van a tarisnyádban? Palacsinta? Há hodzsne! Hétköznap nem süccsük. Épen maradt és torz szavaiban ott a kis útnatvaló: az Ómagyar Mária-Siralom - mondja Sütő. Már gyermekkorában eltűnődött: . . . miért gyakoribb a puszta dúdolás, a sejej, sajaj, mint a szöveges ének. Miért kellene mezei rokonaimat utánozva a kutyát kucsának, a macskát matykának ejtenem ... Mert némaság az nem volt. Mint valamely nagy csata után, veszteségek és hőstettek számbavételeként szólt a mese. Ha ugyan mesélés volt az ■■ . helyzetek, fordulatok, lélekállapotok szószegény elnagyolása, a képzelet mögött kullogó kifejezőkészség elesett- sége; a feltáratlan maradt természet névtelen virágaival és egyetlen esőjével, amely . . . sohasem szemerkélt, nem zengett, zuhogott, nem dobolt, nem paskolt, semmilyen más változatban meg nem jelent, mindig csak esett. Mikor elkezdtünk beszélni, mintha gereblyével fésülködiiink volna. 184
