Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Takács Imre: A magány klinikáján (vers) - Vasvári István: Búcsú (vers)
TAKÁCS IMRE A magány klinikáján Kettős értelmű napsütés Fölfoghatatlan kikelet A nyár még túlvildgi Hol vagy te lucskos őszi rét Futottam mint aki veszett Békémet megtalálni Köptettem akkor madarat Aki a szívembe csípett A madár visszaszólít rám Fekszem a mennyezet alatt Iszom a citromos vizet A magány klinikáján- Lehet, nem jön vissza mondta jeleségem.- Hallgass. Megérti - válaszoltam én - az elsuhanó révületet néztem két okos szemén. Lehajoltam s fejem odadugtam kobakjához: menj, öreg kutyám; ment, mint aki már semmit sem érez, mint én megyek a görbe eltűnéshez s ment anyám, apám.- Ha láttad volna szemét - mondta feleségem,- Ne mondd. Ne szólj! - s maradt a titok. Az ég szügyén a múlás tűjét érzem s mint lábamnál hiánya - hallgatok. V A S V A R T ISTVÁN 9 Búcsú
