Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Dévényi Iván: Jegyzetek Czóbel Béla műcsarnoki kiállításáról
őt is mellőzik; olykor még a ,formalista” jelző is elhangzik művészetével kapcsolatban egy-egy túlbuzgó, -neofita műítész készéről. A művészetünkre és irodalmunkra nyomasztóan ránehezedő időszak elmúltával azonban - 1958-ban - Czóbel-tárlatot rendez a 'Nemzeti Szalon, s a népi demokratikus kormányzat az „'érdemes művész”, majd pár évvel később a „kiváló művész” címmel tünteti ki az idős mestert. A nagyvilág érdeklődése sem csökkent Czóbel Béla 'művészete iránt; 1965-iben Genfben és Párizsban, gólban Amsterdamban, 1967-ban Tokióban, 1968-ban Chicagóban nyílt kiállítása. Ezeknek alkalmából a legkiválóbb francia pályatársaik fejezték ki tiszteletüket a magyar művész előtt. André Dunoyer de Segonzac Czóbelt üdvözlő szavai így 'hangzanak: „Életművének egysége, folyamatossága, a divatossal és a pittoreszkkd szemben táplált ellenszenve, a elair-obseur iránti kivételes érzéke, komolyságában annyira egyéni színskálája és mértéktartása Czóbelt a XX. század művészetének együk legtisztább diákjává teszi. Az Idő - a bírálók fejedelme - már elismerte és a jövőben még 'jobban el fogja ismerni ezt a hitelességében és emberségében nagy tehetséget.” A francia festészet great old man-je: Dunoyer de Segonzac után hallgassunk meg egy külföldi esztétát is, a Counter de Geneve kritikusát: „Czóbelnek - az utolsó élő Fauve-ok egyikének - ma is eleven és -hervadatlan a művészete; Czóbel világa komplex, vonzó és sejtelmes. A művész hű marad a természethez, amelyet nagy érzékenységgel szemlél, - ugyanakkor azonban festményeinek szerkezete igen szilárd.” A műcsarnoki kiállítás impozáns anyaga azt bizonyítja, hogy a mester élete kilencedik évtizedében is értékes művekkel gyarapítja életművét (s századunk magyar képzőművészetét). Az öreg Kazinczy 'egyik levelében ezt írta önmagáról: „Tiüzem soha el nem lankadott.” A pár hónap múlva 88. évét betöltő Czóbel Béla művészetének tüze is a régi hőfokú: Szentendrei Vénusz-át, ,dr. Petró Sándor miskolci főorvosról és Várkonyi Zoltán rendezőről festett portréit, újabb - hamvas, gyengéd szín- világú - tájképeit és virágcsendéleteit vitalitás, lelki fiatalosság, bölcs életöröm és az alkotóerő ernyedetlensége jellemzi. Bölöni egyik cikkében - 1911-ben a Népszn- vá-basi - arról elmélkedett rezignáltan, hogy „a magyar tehetségek korán vénülnek ...” Czóbel a titka kivételek egyike. Művészeti íróink - Czóbel formanyielvéről szólva - előszeretettel emlegetik Rónánknak, Ghaiim Soutine-nak, Henri Matisse-nak vagy Max Pechsteinndk a magylar művészre gyakorolt - állítólagos - hatását. A kiállítás meggyőzően bizonyította, hogy e párhuzamok túlnyomórészt erőltetettek, a „íhatás-bogarászások” fő motívuma a fon tosk o d ó tudóim ányos,kodás. Czóbel autonóm világú művész, akit nem lehet belegyömöszölni egyik művészeti iskola vagy doktrína zsákjába sem, aki Párizs fáinak „nyögő lombja alatt” is, Ber- ganiben és Berlinben is megőrizte önálló művészi arculatát, kontemplativ alkatát, a hétköznapi pillanatok egyszerű szépségeit költői magasságba emelő képességét. Czóbel Béla - ne féljünk kimondani - élő klasszikus festőink egyike. Kiállításán járva, festményeinek, akvarelljeinek, tus- és szénrajzainak gazdag, tartalmas együttesét újra és újra megcsodálva Tóth Árpád verssorai idéződtdk emlékezetünkbe: „Legyetek üdvöz egy nemes varázsló, egy tiszta költő arany szigetén.” 65
