Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Cz. Jónás Erzsébet: Ági háborúja (regényrészlet)
mondta. - Tudom - föléltem. Hirtelen székórzöngóst hallottunk, ő egy pillanat alatt eltűnt az erdőben, én meg álltaim a szatyorral az úton. Ivánc felől jött, fával volt megrakva, ismerős bácsi ült a szekéren. Megiismert, mert voltunk már náluk többször is esténként tökmagot Iköpeszteni. Megállította a szakeret és hívott, hogy bazavlsz. Először megörülteim, már indultam is, hogy félülök. Aztán eszemlbejutott az az éhes emlber ott az erdőben. - Köszönöm Jósika ibácsl, de Ivánéra ímegyék, nem haza - füllentettem. - Hát a'kkor isten áldjon, Áigika. - Meglegyimtette a lovakat és lassan eldöcögött. Én meg álltaim Ivánc felé fordulva, amíg csák el niöm, (ment. Álltam és vártam, tudtam, hogy ott van valahol a fák között a kőzőlömben egy nagyon éhes idmlber. Mikor már nelm hallatszott a szekérzörgás, előjött. - Köszönölm, kislányom, hallottam mindent. - Itt a szatyor, szedje ki az 'ennivalót, nekem sietni kell haza, mert anyukám nyugtalankodni fog, ha később érek haza. - Elvette a szatyrot és belépett a fák közé. Intett, hogy én is menjek. Mentem és nem féltem. Hirtelen megállt. - Miért nem mentél él a szekérrel? - Hát akkor nem tudtam volna 'odaadni az ennivalót, pedig maga nagyon éhes, látszik ám. - Nemcsak én, hanem még három ibajtársaim is. - Aztán erősen rám nézett. - Tudod-e, hogy kik vagyunk mi? - Tudom! Büntetőszázad, akiknek más a hite vagy más az (elve. - Honnan tudod - kérdezte meglepve. - A falunkon ilyeneket hajtottak át, mint maga. Anyukám sínt, apukám igen komor volt és ők mondták, hogy milyen borzasztó, hogy ezt tehetetlenül kél nézni és nem tudunk (segíteni. De én segíteni akarok. - Pár percig mentünk, majd kuvikolni kezdett, mint a baglyok. Egy-kettő-három- szor, azután megismételte. Aztán ágrecosenés és jöttök a Ibajtársák. Kettő hasonló az én ismerősömhöz és egy egészen fiatal, még gyertek. Neki nem volt szakálla sem. Ezt a fiatal fiút ketten támogatták, a feje mellére hanyatlott, a szeme le volt zárva. Még akkor som nyitotta fel, amikor megállt. Megálltak és csak néztek engem szótlanul. - Ez a kislány ennivalót hozott és segíteni ákar. - Ennivalót? - Egyszerre m,eredtek a szatyorra, és az én ismerősöm kezdte kkzdditi a (benne levőt. A sült csirke illata megcsapta az orrukat. Még langyos volt, mert Eta «néni azon frissiben csomagolta be zsírpapírba az aprólékot, és én már jöttem is el. Ahogy megérezték a sült hús illatát, hirtelen mint az éhes állatok csaptak le rá. Marokra fogva, marcangolva tömték a szájukba, szinte fuldokoltak. Én csak álltam megbabonázva, rémülten, ilyet miéig nem láttam, ilyen éhes lembereket soha, soha. Csak a fiatal fiú ült a földön, háta egy fához támasztva, ahagy letették. Nem mozdult, mintha nam is élne. A többiek faltaik, elfeledve, hogy ott van a negyedik is. Én hirtelen felkaptam egy sült (szárnyat, odavittem a fiúhoz, a szájához tettem. Megérezte a sült hús szagát, mert kinyitotta .a szemlét. Kék szeme volt. A száját is kinyitotta, de a (keze nem mozdult. Én a szárny kis combjáról leszedtem a hűsít és etetni kezdtem. Lassan ráigta és nyelte le. A dobozban keksz volt, abból vittem neki. A többiek már a lekvárt ették és megnyugodtak egy kissé. Nézték, ahogy etetem a fiatal (fiút, és azt hiszem, elsziágy elltek magukat. Az ón ismerősöm akkor odajött 'és azt mondta: „Ne hidd, hogy ilyen állatok vagyunk, de napok óta niem ettünk, és sült csirkét nagyon-nagyon régen, még a boldog otthonunkban. Ez a fiú, Péter, nagyon beteg. Lázas, (gyenge, rajta kell legelőször segíteni. Napok óta az erdőben bujkálunk, hideg van, eső, sár, pokróc kéne, ásó, (hogy bunkert csinálhassunk. Mindenünk ott maradt, amikor megszöktünk. Tudnál szerezni? - Tudok - feleltem gondolkodás nélkül. - Holnap délelőtt itt leszek, hozom, de most mennem kdll, anyám vár és nyugtalan. - Esküdj meg, (hogy nem szólsz senkinek, hogy (itt vagyunk, még a szüleidnek sem. - Esküszöm - feleltem -, de anyámnak hadd szóljak. Ö nagyon tudna segíteni. - Nem, -még neki sem, egyelőre nem - mondta Pista. így hívták azt, akivel először találkoztam. - Tudd meg, hogy milyen messze van Öriszentpéter, és (ha tudsz, hozzál valami élelmet is. Nagyon várunk. - Elbúcsúztam tőlük, .mindegyikkel kezet fogtam. Pista az erdő széléig kísért. - LIa ehhez a kilométerkőhöz érsz és nem jön senki, akitől félni kellene, énekeld, amit ma. Ha baij van, akkor mit énekelsz? - Azt, 130
