Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Cz. Jónás Erzsébet: Ági háborúja (regényrészlet)
CZ. JÓNÁS ERZSÉBET Ági háborúja'“ Viszák, 1944. november 29. Ivánéra mentünk tegnap Juliskával, a szomszédiban iáiké menekült erdélyi család kislányával. Korán indultunk, mert Julika apukája nagyon rosszul volt, egész éjjel kiabált a fájdalomtól. Morfium kéllett. Julika beszaladt értem és én mentein vele, mert Gvenes néni, az intézőnek a felesége, múltkor küldött anyukáimnak bábot és szappant. Anyukám pedig azt mondta, hogy warn neki agy szép régi antik csészéje, azt elküldi legközelebb ajándékba a néninek. Most, hogy Julika eljött értem, gondoltam elviszem. Mikor Ivánéra értünk, Julika azt mondta, hogy ma nem vár meg, almiig a kastélyból visszajövök, mert apukája rosszul van, miniden perc drága. Mondtam jó, csak siessen, nem félek egyedül sem hazamenni. Hisz már többször voltunk Ivánoon és semmi «bajunk nem történt, sőt volt, hogy székár vett fel miniket, amellyiilk «arrafelé jött. Így én bementem a kastélyba Eta nénihez. Mondta, milyen jó, hogy jöttem, mert ima csirkéket sütnék ebédre, de csák a combokat és a melleket tálalják fel, az aprólékokat (minid elvihe- tem. Gyen-es néninek átadtam a szép csészét, «nagyon megörült inidbi, «mert «ezeket a szép darabokat gyűjti. Küldött anyukáimnak egy üveg zsírt, egy üveg lekvárt és egy doboz kekszet. Eta néni megkínált sonkával, jó friss 'kenyérrel. A csirkék is «elkészülitek, megsültek és zsírpapírba csomagolta a «hátat, szárnyakat, «nyakakat. Go'ndoltalm, de fog anyukám neki örülni, egy kis krumplit csinál «mellé, legalább öt-(hat csirkeapróléklot «vittem, j«uj de finom lesz. Siettem visszafelé Viszákra, hogy időiben «hazaérjek és anyukám n«e inyugtalainkodj'on. Miikor az erdőhöz «értem, egy kis szorongást azért éreztem, «mert egyed'll «még nem mentem keresztül rajta. Egy kicsit vártam, hátha jön valaki, vagy szekér, hogy ne kelljen egyedül menni. De «nem jött senki, így hát elindultam. Hogy ne féljek, «elkezdtem énekelni: „Ezt a (kerek erdőt járóim én, ezt a barna kislányt várom cn.” Egészen belemerültem az éneklésibe, figyeltem, milyen szépen visszhangozza az erdő a hangomat. Már félúton voltam, amikor a «fák közül előlépett egy sápadt, «torzon- borz, szakállas ember. Megálltam, a rémülettől mozdulni «sem tudtam. Ö is megállt, aztán «megszólalt: ,,N«e félj tőlem, kislány, én jó «ember vagyok.” A «hangj«a szelíd volt és fáradt. Elmúlt a «rémületem és jobban «megnéztem az embert. Bakancs volt «rajita, katona sapka és civil ruha. Olyan, mint ia múltkor a falun keresztül «hajtott embereken, akiket apukám és anyukám «úgy sajnált. Eszembe jutott, mit «mondtak - büntető század mu'rikiaszolgálatoisai. Nem félek magától - mondtam. - Honnan jössz •- kérdezte? - Ivánéról. - Hová mész? - Haza Viszákra. - Szóval Ivánc és Viszák között vagyok - mondta «elgondolkozva. Fáradtan egy fának dőlt és a szemét lehunyta. Nem tudóim miért, de éreztem, hogy nagyon éhes lehet ez a bácsi. - Van enniiválóm - mondtam önkéntelenül, és máris nyújtottam felé a kis sásszatyromat, amibe Eta néni csomagolt. Kinyitotta a szemét és csodálkozva nézett rám. - Köszönöm, nagyon éhes vágyóik - * * Regényrészlet 129
