Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Lázár Tibor: Csak addig élünk (vers)
akartalak: hogy két múlandó, hogy tud magához mindent ölelni! Hogy két ember és egy kutya találkozik pőre, zizergö ágak szótlan közömbös szél járásában. Napközben vérezrtek ládáktól, lényu go sznak kihűlt kövek közt és feszíti őket az üvöltés, habzó-ajkú eszelős éjfél ablakra-tapadó magánya .. . Ö, asszony, ebem, itt voltam veletek; s már ide szorultunk az éj viaduktjában . . . Mikor is kellett volna találkoznunk, hogy simaszőrii, lágytappancsú éjfél elénk kuporodjon s a csillagokat, holdat, s neonokat olyan szelídnek lássuk, mint ahogy szívem melege sóvárgott tüzet s nyugalmat. LÁZÁR TIBOR 126 Csak addig élünk Csak addig élünk míg látjuk holnapunkat, s míg visszatérünk Tegnap - anyánk gyermekkort idéző mosolyához, a főköt ős házak hüs tornácaihoz, s a dülőutak porába omló önmagunkhoz; mert elűz az írógépek fémes csattogása a telefonok csengő zenéje s a határozatok és állásfoglalások közt már a huszonegyedik századot szülik villogószemű kompjuterek, de én is és velem sokan mások csak addig élünk míg látjuk, holnapunkat és erőt merítni mindig visszajárunk apánk kérges-szavú igazához.
