Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Kósa Csaba: Vár az udvar sarkában (elbeszélés)
KOSA CSABA Vár az udvar sarkában Legtöbbször borral megyeik Nagypapához. Savanyú borral, mert ezt szereti az öreg. Minden ajándék közöl ez neki az első . . . Nagyipapa csúnya, hideg négyemeletes házban lakik, a lépcsőháziban furcsa levegő terjeng, leginkább a csukamájolaj szaga jut eszembe róla. Az udvart sárga keramitikockáik borítják, középütt porolóállvány magasodik, s a sivárságot csak egy kőből faragott játékvár enyhíti - hátul a sarokban - csipkés tornyokkal, vörös téglácskákból épült bástyáival, töredező lökéseivel. Az öreg egész tavasszal, nyáron, meg ősz elején, az ablak párkányán könyökölt, s bámulta a várfokot, mintha titokzatos, rejtett célja lenne vele. Háta mögött pókhálós, szürke falú szoba, sárga szekrény, fohórmázas vaságy, ,az éjjeliszekrényen zöldhuzatú, század- cleji lámpa, ezüstkeretes szemüveg, is egy üres borospálaak: az ember önkéntelenül arra gondol, hogy készül, hangolódik valami, ami összefüggésben van a várral, s. amely előbb-utó.bb fényesen és. dicsőségesen napviláigra kerül. Csöngetés után mindig sokat kell várni, mert Nagypapának fáj a lába, nehezen tud az ajtóhoz jönni. Már megszoktam: hallóim, amint átcsoszog a belső szobán, aztán az előszoba kövén keményen megkoppan faragott fejű, sima botja, s matatni kezd a záron. Az arca általában borostás, a haja simára nyalt, oldalt gondosan elválasztott, de hátul feláll egy kis csomó, mint valami kakastaréj. Amikor megcsókolom, erősen böknek a borostái és érzem a bőrébe ivódott dohány szagot, amely füstös kártyaszobák hangulatát idézi. Sokszor gondolkodtam már: miért esik jól mégis ez az illat, miért feledem tőle a lépcsőház gyomorkavaró levegőjét, de sohasem tudtam pontosan meghatározni. Nagypapa szaga és kész. Amikor belépek az előszobáiba, azt mondom:- Jó estét, Nagypapa. Ö meg így válaszol:- A Hideg Jóska hozott. Azt is pontosan tudom, mi következik ezután. A viharvert bárkára emlékeztető előszobában, ahol a ruhatartó fogas úgy roskadozik, mint valami száradó akácfa, és a rongyosodé szőnyegen ide-oda csúszkál a láb, leteszem Nagypapa kezébe a borosüveget. Az öreg beososzog vele az udvari szobába, leül a fűzfavesszőből font kíarosszékbe, szakértő szemmel mustrálgatja, forgatja az üveget, az éjjeliszekrénye helyezi, s az üres palackot az ágy lábához állítja.- A bor a legfőbb gyógyszer! - mondja. - Itt a helye a tabletták között . . . Na, ülj le oda, a vaságyra. Végigdőlök a lópokróccal leterítctt matracokon, fejem a falnak döntöm, s miközben Nagypapa a cigarettás szelencéjével ügyködik, megkérdem:- Járt itt a méhes ember?- Ebéd után jött, ahogy mindig.- Alit mondott?
