Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - Dávid József: Szabó Pál
DÁVID JÓZSEF Szabó Pál Az értelmetlennek látszó halál akikor a legérthetetlenebb, ha olyan életet ragad el, amely önmaga fölé nőtt és egy egész nép létezésének testmeleg részévé vált. Szabó Páll élete ilyen volt. Mióta elment, olyanokat írnak és (beszélnek róla, aminek szívbéli részét emberségesebb lett volna a halála előtti éveikben elmondani. Nem azért, mintha Szabó Pál nem kapta volna meg mindazt ettől a társadalomtól, ami a magyar irodalom élő klasszikusainak kijár, de én tudom - s mások mégjobban tudják - hogy élete utolsó éveiben nemcsak a kór, a betegség gyötörte, hanem sokszor az a rószvéttelenség - vagy divatos szóval közöny - is, amit ő még az örök álamra hunyorgó szemlével is nagyon jól látott. Halottakról jót vagy semmit - így tartja a szólásmondás, a 'kegyelet. .Én meg azt tartom - ha szabad így fogalmazni -, hogy Szabó Pálról felesleges jót írni. A nép írójának jósága, emberi nagysága, életének, nemes erőfeszítéseinek minden vonatkozása a szép méltatások nélkül is él alkotásaiban. Szabó Pált olvasni kell. Ha a nemzet halottja volt - mert az volt -, akikor a nép úgy róhatja le iránta legméltóbban kegyeletét, ha műveit olvasva bejárja vele azt a világot, amit Szabó Pálnál jobban, szívmelegítőbben és borzongatóbban talán senkinek sem sikerült ábrázolnia a századforduló utáni szegényparaszti sors valóságában. De máris ellentmondásba kerültem. (Óh emberi gyarlóság!) És most csak dadogok. Még mindig nem tudtam kibékülni azzal a kegyetlen gondolattal, hogy már soha nem jön vissza többé Biharugráról. De ha meg is békülök a változhatatlannal - mert mit is tehet az ember? - az íróval kapcsolatos személyes élményeim publikálása nem emeli magasabbra az alkotót. 94
