Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: A hasznos türelmetlenség költői

A hasznos türelmetlenség költői

A négy fiatal költő indulása egy nemzedék jelentkezésének újabb állomása. (Kor szerinti sorrendben: Szigeti György: Legyen valaki veletek, Rózsa Endre: Kavicsszüret, Mezey Katalin: Amíg a buszra várunk, Béres Attila: Befizetés a paradicsomba.) Életkoruk azonossága mellett (1940-1946 között születtek) közös bennük a szellem nyugtalansága, türelmetlensége. Hasznos ez az erkölcsi érzékenység, -mert a jobbra törés vágyát jelzi, elutasítását mindannak, ami béklyózza a teljes emberi felszabadulást, ami megakadályozza, hogy azok legyenek, akik lehetnének, s alkik lenni szeretnének. Az természetes, hogy a versekben van túlzás, erőltetettság, kócoaság, modorosság, póz, hiszen költőik most lépnek M a művészi pubertás zavaros korából. A kifogásolható hibák nem annyira az egyes személyiségeket jellemzik, inkább a nemzedéket.

Minden korszaknak megvannak a közös magatartás-modclljei, életérzésmintái, hangulat-sztereotípiái, kifejezés-típusai,

s ezek némileg uniformizálják a verseket. A „levegőben vannak” bizonyos lírai szerepek, helyzetek, kérdések, válaszok, közhelyek. Divat, korszellem, ízlésforma, szemléletmód bélyegét viseli az egyéniség. Az asszimiláló 'készség és az eredeti életanyag megléte dönti el, hogy másodlagossá válik-e a líra, vagy emberi dokumentumok hiteles kifejezőjévé. E nemzedék termését olvasva nehéz nem gondolni a protest songok, ia beat-köité- szet serkentésére, a mi diákmozgalmak anarchizmussal színezett nonkonformista ihletésére. A hazai sugallók közül alkalmasint Ladányi hatása a legerősebb. A hatás még nem jelent meghatározottságot, determinációt, tehát nagyobb bajt nem okoz.

Húsz éve ilyen általános szkéma volt irodalmunkban a mindennapi győzelem

illúziója, a problémádon közéleti és magán derű formaruhája, a Petőfi-lobo- gós „alkotmányos művészet” (Aragon) hamis szuggasztiója. Az ákfcori költői magatartást Szabédi László fogalmazta meg szinte klasszikusan: „Indulj versem, friss sorokkal, / versenyezz .a jelszavakkal.” Az új nemzedékben a történelmi és irodalmi események nolans- vol-ens kialakították a dezilluzionált, an- tüdillikus látásmódot, s persze, ennek végletét is: az öngerjesztett műlázadás agresszivitásának, a látványos happaning- forradalmiságnak, a harsány nonkonformista konformizmusnak kényelmes gyakorlatát. Az izmusok nekik már nem izgalmas kaland, s azok eredménye nem tiltott gyümölcs, hanem hagyomány. A szabadverset olyan természetesen használják, mint az anyanyelvet. S alku jó költő, leveti a kényszer-egyenruhát, kinövi a divat szokás-előírásait, a korszellem etikettjét. Teljesítménye alapján Mezey a leginkább kész, felnőtt költő, versei érettek. Béres és Rózsa is ígéretes tehetség, sclk jó versük a bizonyíték. Szigetit csak az ellentétből adódó tanulság társította hozzájuk.

„Tereld össze a lézengő világot” — biztatja magát Szigeti. De a dolgok, mint engedetlen nyáj, íszétszélodnek; a költő nem ura a szavaknak, indulata nem vált vers-teremtő energiává. Közvetlenség helyett henyeséget és tautológiát kapunk, a gondolat evidenciája, a lírai érvényesség hitele helyett semmitmondó közhelyeket és laposságot. Ötleteinek szegényessége eunuahizálja iróniáját, s a hetyike önérzet nem pótolhatja az egyéniség átütő erejét. Ügy érezzük, a versekben nem közérdekű türelmetlenség, nyugtalanság mocorog, hanem ma- gámambÍGió. (Ha verseit összehasonlítjuk Béres rokon-indíttatású műveivel, azt a különbséget találjuk, ami az étlap el9t