Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Z. Szabó László: Razglednicák két hangra

vers kezdő sorainak vizuális világát, érzéssíkját, magányát formálja meg a képzőművészet eszközeivel. Az azonos sors azonos érzéseiket, gondolatokat vált ki a festő Amos- ból.

De íha a vers folytatásait keressük Ámos művészetében, az 1944. Vili. 28. Szolnok jelzéssel ellátott rajzára kell felfigyelnünk. Megleljük a művön a hitvestől távolélő •művész Radnótiihoz hasonló kínját, de a mindent elmondani akarás igényét is; hiszen a katonazubbony jelzi Ámos rabságát, ugyanazt a gondolatot, amit Radnóti az „Ellenükre élek - s fogoly vagyok” sorban fejez ki. A művész kezében tartott rajz idézi elméit életét, vágyát a feleség után. Amíg azonban a Radnóti-vers a kedves megtalálásának szilárd hitét szólaltatja meg, az Ámos-kép tragikus érzéseket ébreszt a hitves nyaka köré tekert és a halállal való jegyessóget jelentő stólával, a rommá vált tájjal.

Amos tragikus alkatú művész. A Hetedik ecloga után keletkezett verseknek megfelelő képei-rajzai nem hordozzák magukon a hazatalálás vágyát. Egyre többet jelenik meg alakja holtan, a világ a maga kifordítottságában, amit Radnóti a „minden összetört” fogalommal már jóval előbb kifejezett. Csak amíg ez a költőnél a világ akkori állapotára vonatkozott, nem pedig az egyén és a világ eljövendő helyzetére, Amosnál János jelenéseihez hasonló szörnyűséges látomásokká változott minden, megmenthetetlanné ember -és világ. A Szolnoki Vázlatkönyv darabjai nagyrészt erre utalnak.

Amíg a Radnóti-versiben a hazatalálás hite egyre szenvedélyesebben, egyre dinamikusabban fejeződik ki ilyenképpen:

.......bíbor parázson,

h

a kell, zuhanó lángok közt varázslóm majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg” addig Ámos már fceresztrefaszítettként, kínoktól eltorzult arccal ábrázolja magát, már az apokaliptikus naip- és holdtányér felé tekint, kezében gyengéden fuvolát tartva ül, levágott feje már mellette fekszik. Jelez ugyan e képén valamit: az utolsó percig tartó munkálkodás művészi kötelességét, az elhivatottsághoz való szívós ragaszkodást, de nem fejezi ki azt a 'hátét, hogy az emberi szörnyűségből „ha kell, zuhanó lángok közt is” „átvarázsolja” magat a már születőben lévő új világba, ö, a halállal eljegyzett, sorsán nem akar változtatni. Ezt bizonyítják utolsó művei, ahol motívumai egybefonódnak; eddigi békés, szelíd angyalait a halál apokaliptikus szörnyei váltják fel.

Ezek a Radnóti- és Ámos-azonosságok egyúttal a különbözőségeket is igazolják; „az azonos társadalmi determináció ellenére járt saját út” bizonyítékai.

Az apokaliptikus szörnyek világa helyett Radnótit valóságigénye készteti alkotásra. Az Erőltetett menet annak a szörnyűségnek a 'bemutatása, amelyet a világirodalomban nálánál senkisem fogalmazott meg tökéletesebben, pontosabban, scnki.sem ábrázolta a halálra szántak szörnyűséges meneteléslét ma már klasszikus mértéknek tekinthető szabatossággal.

A költő jelenét idéző első tíz sor minden képe, minden cselekedete, minden emberi kínja valóságos. A mondatok nagyon is egyszerű volta, egyszerű fordulatai csak a tizedik sor névszói állítmányában és az ahhoz kapcsolt határozóban - „félelemtől bolyhos” - villantanak fel a vizuális képnél félelmesebb lelki kínokat, hátborzongató, sejtelmes érzéseket. Néhány kutató szerint „idill” e költemény 11-18. sora. Annak tűnhetne, ha nem volna minden egyes képe valóságos, még akkor is, ha ezek a valóságos képek a múltból táplálkoznak. Régmúlt életének képei ezek: az otthon, a feleség, a haza, a barátok világa, ahonnét erőszakkal klszakíttatott, s ahová - természetes emberi érzés és vágy - visszavágyik, amit megidézve az „erőltetett menet” kínjai egy pillanatra 'lecsillapulnak.

78