Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - SZOMSZÉDOLÁS - Péterfi Gyula: Pozsonyi szimfónia

mikor az „Öreg Tábor-erődítmény”, amit 1532-ben bontottak le és a Pékek tornya, aminek utolsó darabjait a 'második világháború előtt hordták el.

Az utca végén palán kok mögé (bújt a Nemzeti Színház. Alakítják, bővítik, szebbé varázsolják. Megérdemli. Közel két évszázada áll ezen a helyen Thália temploma. Az elsőben 1776. november 9-én tartották meg a színháznyitó előadást a nagyérdemű közönségnek, vagyis a nemességnek, mert városunk első színháza kimondottan „rendi színház” volt. Ezt 1884-ben lebontották és Ferdinánd Fellner, valamint Hermann Helmer osztrák építészek - koruk legjobb színiházépítői - építették fel a mai épületet, amit 1886. szeptember 22-én a budapesti Állami Opera együttesének előadásával nyitottak meg.

A múlt kötelessége, hogy helyet adjon a jelennek, és az egykori András utca nyomait íhiáha keressük.

Miközben íróasztalomhoz lépek, arra gondolok, hogy ebben az utcában lakott valaha Nikolaus Lenau magyar származású német költő, és talán itt írta le híres verssorát: „Das Licht Himmel lässt sich nicht versprengen... A fényt az égről nem lehet lemarni. . .

*

Újságírás. Kettős ünnepem van mint újságírónak és mint pozsonyinak. 1780. január i-én jelent meg Pozsonyban a Magyar Hírmondó, az első magyar nyelvű hírlap. Alapítója és első szerkesztője, Rát Mátyás neve elválaszthatatlan a magyar szellemi fel- új ulás korától. Mert a magyar újságíró életútján mindig több volt a tépő tövis, mint a simogató rózsaszirom, és aki első volt a sorban, aki elsőiként vállalta ezt az utat, aki a nemzeti öntudat eszmélésénék még alig világító lángja mellett tollat mert ragadni, az előtt meghatott szeretettel tiszteleg a jelenben élő pályatárs.

*

Vándor, kit utad Pozsonyba vezet, légy üdvözölve. Naked csupán egy város a sok közül, nekünk, akik falai között élünk - a hazánk. Évezredek nyomait őrizzük múzeumainkban és évszázadok meséit őrizzük a fallak között.

Ha megnézted a jelent, keresd meg a múltat is. A macskáböves utcákon, napszálltakor, amikor puha ibársonyipapuosiban lopakodik az esite, amikor a Zöldszolba utcában csak egy gázlámpa hinti fényét, amikor a galambok csattogó szárnyakkal emelkednek a magasba, hogy az egykori kolostor >sofc száz éves padlására meneküljenek. Állj meg egy ódon kapu előtt, idézd fel az elmúlt évszázadokat, hallgasd a csendet lehunyt szemmel.

Tudom, a jelenben élsz és a jövőt hordozod magadban, de a jelen is csak a múlt folytatása. Tiszteld a múltat, azok emlékét, akik itt Pozsonyban alkottak, élték, akik itt dacolva sorssal és hadakkal, végvári vitézként, életük árán is védték - a jövőt!

*

Nyáron alig gondolunk a városra, de télen meghúzódunk falai között, mint a csecsemő a puha meleg bölcsőben, mert az ember a világnak csak egyetlen pontján lehet otthon. . . a föl-földobott kő felrepülhet, de ismét lehull a porba, 'amelyből vétetett.

PÉTERFI GYULA Pozsony