Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Maros Dénes: A költő férfikora
A költő férfikora Reflexiók Baranyi Ferenc „Tél az éjszakán” c. kötetéhez Több mint húszezer példányban jelent meg Baranyii Ferenc új kötete. Költőről lévén szó a pcldányszám az átlagosnál jóval nagyobb népszerűséget sejtet. A popularitás kezdetét még a kötet előtti övékben datálhatjuk. Az akikor egyetemista költő kifejezett, költői formában fogalmazott meg tizen és huszonévesekre jellemző magatartást. Megfogalmazta, mert a sajátja volt, mert azonosulni nemcsak tudott, de kényszerült is vele. Az első kötetet bíráló kritikusok értékelték a frissességét, a kulturált verselést és mindenekelőtt a primer közéleti attitűdöt. Szerencsés indulás volt. Elkerülte vele a költő a gyakorta elnémító bezártságot. Megszólalt és értették szavát, azonnal rátalált közönségére. Aki igazán a szerencse fia, jószerivel törlés nélkül mehet tovább pályáján, nincs más (dolga, minthogy Ikiteljesítse életművét. (Valljuk meg, a magyar irodalomban ritkán adatik meg a sima futás lehetősége.) „Túl az éjszakán” az új kötet címe. A címadó ciklus világosan közli milyen éjszakáról van szó: „A lírikus pohár sörét megissza s az éjszakában tétován elindul, hogy megkeresse árnytálan magát a bejárhatatlan éj határain túl.” (x. Elindulás) A verset, melyből e sorokat idéztem, kulcsfontosságúnak tartom. Egyúttal tipikus jelenségre való utalásnak Is. Ügy vélem, hogy jó néhány éve már szinte teljes fegyverzettel jelentkeznék költők, telve mondanivalóval, mentesen a ka- maszos hanghicsaklástól. Aztán a második-harmadik kötet érthetetlenül szürkébb lesz. Alkotói válságot regisztrálnak az ítészeik. Nos, az „éjszakát” erre a kifejezésbeli elsötétedésre is vonatkoztatom. Nevezhetnénk a költői férfikor kezdetét megelőző rövid periódusnak. Az idézett „Elindulás” (következő sorai: ,.Tapogatózva lépked a sötétség végtelen hosszú sikátorában, irányt nem ismer — célt csupán: elérni rejtett magát.” A „rejtett én” keresése óhatatlanul megköveteli az ön- (és környezetvizsgálatot. Baranyl Ferenc direkt módon a társak árnyait megidézve, áttetsző jelképeket használva tesz erre kísérletet. A próba emberi, erkölcsi értékét, 'őszinteségét riincs oka s joga az olvasónak kétségbe vonni. Ami ebben a ciklusban feltűnő: a költői eszközök szegénysége; vélem, tudatos .ritkítása. Az „'árnyak” feltételezett magatartásához idomul a prozódia, köznyelvi fordulatok, közhelyek kerülnek a versibe. „A szesztestvérdk árnyá”- nak refrénjére „A barátok árnyá”-mak ismétlődő sora felel kevés költőiséget hordozva. Az önmagával való elszámoláson túljutott Baranyi Ferenc új kötetével. Mit változott közben? Rejtőzködővé, áttételesebbé vált. Nemcsak olyan külsőségekkel, hogy például Dante szerepében szól (olyannyira komolyan véve a dolgot, hogy a terzinákhoz, a nagy elődöt övező nevekhez, eseményekhez ragaszkodik), hanem a gondolatok merészebb társításával, a hasonlatok, szimbólumok bedl- vasztásával is. Ha úgy tetszik, veszített lírájának közvetlenségéből. Ritkábban kimondja, gyakrabban megérezteti, megérteti szándékát: „midőn a jaj már ultrahang a fülnek már akár a csend midőn ibolyántúli rég a sebek sugárzása bent” Félreértés ne essék, nincs szándékomban a bonyolultat az egyszerű fölébe emelni, nem hiszem, hogy a világ összetettségét 568
