Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Angyal Endre: Galambosi László: A Kőliliom vára
dalmi szándékú bemutatására vállalkozik. Az előzőnél oldottabb mondatokban valóban „vallomást” olvashatunk, amely inkább az eleven írót, Tüskést mutatja be, a Város szinte csak egy lírai gondolatkör ihlető) e, az írások és a vonzalom vonatkozási helye marad. A műfaj klasszikusa a pillanat fenségét .megragadó és ezt lebegem ábrázoló Krúdy, és Tüskés jó nyomon jár, ha a maga városának történelmi és élő „vonatkozási pontjaiban” a szálló pillanat ihletének engedelmeskedik. Az élményt a város bugyra, Babits emléke, egy iskolai nap, a piac vagy az éjszáka fényei adják, a megfoghatatlan látvány által felidézett líra vetíti az olvasó elé, így M-artyn kísérő rajzaiban is. Ez az esszé-típus talán a legszubjektí- vdbb műfaj, a vallomásokat aligha lehet valamiféle ,,információértékkel’’ minősíteni. A mondatokkal szép összhangban levő rajzokat sem. És soha ibalogabb kedvcsinálót a fülszöveg mondatainál: Tüskés vallomás-könyve aligha bédekker vagy szociográfia, és aligha pusztán „ráadásul” irodalmi alkotás. Inkább egy jeles hagyományú műfaj avatottan új jelentkezése. És ugyanakkor fölös örömünkre szolgál, ihogy ez a vallomás a Dunántúl kissé délrecsúszott és mediterrán, „olaszos”, négyszázágyassal és hőerőművel teljesedő fővárosát ünnepli meg. Végül Is kár lenne a vidék és a város nemes hagyományaira, mozgalmas jelenére itt több szót vesztegetni, a Babits- koptatta utcák új gázvezetékére, a tájra, „aihol miég a domlb is Berzsenyit szaval”. A rencenzensnél jobb krónikása lett mindennek a könyvek írója maga. És vajha módja nyílnék a két tárna (és a töbhi terv: múlt és jelen, irodalom és képzőművészet, táj és ember, dombok és gyárfcéményelk, de folytathatnánk tovább) együttes és a teljesedő szándékok szerint bővíthető bemutatására Is. A két könyv jeles ígéret; .maradéktalan beváltása aligha az igényen vagy a szerzőn, inkább a lehetőségeken múlhat. Bodri Ferenc Galambosi László: A Kőliliom vára Három elbeszélő-költeményt olvashatunk ebben az alig hetven oldalas kötetben. A központi téma: Zrínyi és Szigetvár. A címet adó költemény, A Kőliliom vára, 1966-iban, a Zrínyi-em.1 ékpályázaton díjat nyert. Ehhez csatlakozik, mintegy intonációiként, és ugyancsak a szigeti tematikához kapcsolódva, a Viharok testvére, majd a befejező rész, a Tüzet fújó csillag, ahol Dobó alakja és Eger vára köré csoportosítja a költő a végváriak helytállását dicsőítő mondanivalóját. Galambosit, a fiatalabb pécsi írónemzedék egyik legtehetségesebb tagját, eddig imiint lírikust ismertük. Mégsem meglepő, hogy most epikai témához nyúl, hiszen amit megalkot, nem eposz, hanem inkább epikus-lírikus poéma. Van ebben a műfajban Galambosának egy nagy világirodalmi elődje: Gángora, a spanyol barokk költője. Góngora híres fcölte- ményolklusa, a Soledades (Magányosságok) ugyancsak lírikus-epikus ciklus. Igaz, témája más, mint Galaimfoosié: a spanyol poéta merész asszociációik, metaforák, képzelet-ugrások alkalmazásával egy sajátos déli szigetvilág életét, egy ifjú bolyongásait és élményeit írja le, ha ugyan beszélhetünk „leírásról” ezekben a sajátos, nem mindig világosan érthető, de költői varázsukkal mindig elbűvölő peémákban. Induljunk ki a Második Soledad egyik .strófájából, amelyet Weöres Sándor Ikoogemiális fordításában idézünk: A megkorbácsolt szirtet odahagyva, mit lassan tisztít meg a tenger habja a fókák még bíborló pirosától, és szinte a szilárd föld puha füvét evezővel aratva, lesték kis hegycsúcs ívét mely kidomborul a láthatárból, s hegy-sorsát megtagadja, 561
