Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Tüskés Tibor könyvei Pécsről és íróiról

esi könyv névmutatójában. De megtalálható itt a magyar irodalom sok más jeles neve is: Pécs sokszor színhelye számottevő irodalmi eseménynek és alakulatoknak (Batsányi Társaság, Janus Pannonius Irodalmi Társaság, Sorsunk, Dunántúl, Jelenkor stb.). És ima is „színhely”, ihlető is, bár sokakat elcsábít innen <a főváros vonzása, az ottélőfcndk nem kevésbé jelentős és „országos” recepció marad, a Város naponként éled írásaikban a íávozoítaknak is. Elég talán, ha a Jelenkor éppen Tüskés által alapozott és egyre növekvő tekintélyére utalunk, rangjára a hasonlók között.

Ha emlékezünk Tüskés különféle folyóiratokban megjelent és sajnos eddig kötetben össze nem gyűjtött írásaira, akkor kitűnik, ihogy a kritikus mai kultúránk legjelesebb kérdéseit hasonló hévvel és körültekintéssel vizsgálja, ítéletei olyanok, mondandói nemkülönben — szóljon akár a Balaton „társadalmi helyéről” (emlékezzünk „párbeszédére” Veres Péterrel), akár az irodalomtanítás képlékeny módszereiről, akár pedig Martyn Ferenc és a literatúra rajzokban megelevenedő szép kapcsolatáról — amelyekre érdemes bárhonnan odafigyelni. Élmény áll a gondolatai mögött és hasonló születik a ,mondatai nyomán: Pannóniáé, amelynek csak földrajzi határai a folyók, szépségének és kultúrájának hírét tán ő'k viszik az égtájak felé.

És így Tüskés írásai és könyviéi is: általuk is kitűnik, hogy a Dunántúl lélegzése (legyen bár irodalmi) „országos ügy”, része és egyik forrása a nemzet eleven vérkeringésének. Számainkra az új könyvnek (előzménye a Pécsi Múzsa — 1958 — és a Pákolitz Istvánnal közösen kiadott Dunántúli-antológia — 1967 •— volt) a fentiek a legszembetűnőbb tanulságai, és valaimí hasonló emléket hagyott a nemrégiben megjelent Vallomás a Városiról című, Martyn Ferenc rajzaitól kísért essZágyűjtöménye is.

A „Kistükör” fejezetei a Jelenkor 1969/70-es 'számaiban voltak először olvashatók. A gazdag és jól megválogatott dokumentációs forrásanyagot (tanulmány, idézetek, reprodukciók, fotók) szívesen forgattuk már akikor is, az új kiadvány a folyóirat különnyomataiként került változatlan formában — csak éppen összegyűjtve — az asztalunkra. Az így lett kötet az irodalomtörténet, a tfi- portázis és a dokumentum-mozaik hibridje szinte: a tárgyalt kodból vett vagy erre vonatkozó idézettél nyílnak a fejezeteik, az első oldalaikat még egy jellemző illusztráció (néha facsimile) tölti ki, majd a következő kiét oldalon Tüskés adatokban és sZép elemzéseikben nem fukar tanulmánya, emellett még iegy képekkel töltött lap kerekíti a fejezetenkénti négy oldalt, amennyit a célra a szerkesztőség havonta biztosíthatott. Találó címek kerültek a történeti sorrendet kövétő montázsok elé — külön egységet kap Janus Pannonius, Babits Mihály, Kodolányi és Weöres —, és a Kistükör legfőbb egyenetlensége éppen a leírt folyamatból és szigorú rendből származtatható. Elképzeljük, mi az, amit a szerző a magadott lehetőségek határai között összevonni vagy talán kihagyni kényszerült. Főleg az első háborút követő idők kezdeti dermedtsége után magára találó város irodalmi életének (az utolsó hat fejezet) íbővabb rajza és elemzései, az egyetem és a színház asszimilációja, a modem nagyvárosi literatúra kialakulásának, majd az utóbb telt 15—20 esztendő alatti felvirágzásának életrajzát olvastuk volna szívesen. Akár egy bőséges bevezetéssel és bibliográfiával teljesedő antológiát.

És áblban a pillanatban, almikor nem az anyag kényszerű zsúfolása Tüskés fáradságos feladata, kitűnik, hogy elsősorban író (és nemcsak irodalomtörténész) él és álil a sorok mögött. Megfigyeltük és élveztük a fejezet nyitó bekezdésének élénk képi és nyelvi gazdagságát, megragadó erejét ugyanígy.

Ami ebiben a dókuímeotum-montázs- ban sok, az a korábban megjelent könyv (Vallomás a Városról. Bp. Magvető K.) huszonkét „miniatűr esszéjében” kevés: itt a „focráslérték” a másodlagos. Ez a kötet a múltjával is élő mai város iro;6o