Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Füst Milán: "A magyarokhoz!"

— Először nőm értettem, mit jelent ez a .szó: panda! — mondta Füst Milán. — Mégis szép volt, tisztán és világosan láttam a sor értelmét. Mondják csak hangosan, ízleljék a szót — kiáltotta —: puszta pandal! Egyébként vízimosta üreget jelent. A padmaly régies változata.

Füst Milán Lear király fordítása 1955-ben jelent meg. Megkeresem most a sort, és sajnálattal látom, hogy mégsem vette át a szót. Azt írja: „Hamis szívek visszhangként vissza nem verik.”

Ezt a mondókat is tőle hallottuk az egyik órán:

Jó álmokat, Ha nincs kivel —

Páros-szép csókokat. A dunyha csiicskivel!

__Figyeljék a hangok játékát! — mondta. — Ha nem tudnám, miről van szó, akkor

i

s erezném, hogy itt valaki játszik, hogy itt valakivel tréfát űznek, kacérkodnak.

— Csak egy rajongó beszélhet így — gondoltam akkor. — A nyelv szépségének megszállottja.

És most térjünk vissza a vershez!

Címe — A magyarokhoz! — felkiáltójellel, olyan, mintha egy kiáltvány élén állna. Figyelmeztetést, fölhívást, magasztos szózatot sejtet. Eszünkbe jut Berzsenyi, akinél ugyanezzel a címmel két költeményt is találunk. De Füst Milán ódája — látszólag — szőkébb körű, mint a Berzsenyi-versek: a magyarsághoz intézett történelmi figyelmeztetés, egyetemes program helyett csupán egyetlen dologról, a nyelvről, az anyanyelv szentségéről beszél. De vajon egy nemzet karaktere, egyénisége és történelme .nem nyelvében van leghívebben megírva? Valamely nép létét, virágzását vagy horvadását nem éppen nyelve tükrözi a legjobban? Magyarság és anyanyelv nem egymást fedő, egymástól elválaszthatatlan, összeforrt fogalmák? Emlékezzünk Bessenyei, Kazinczy, Széchenyi szavára! Történelmünk más-más helyzetéiben ugyanazt a gondolatot visszhangozzák. Kölcsey így ír: „Melleg szeretettel függj a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv .három egymástól elválaszthatatlan dolog, s aki a nyelvért nem buzog, az a hazáért és nemzetért sem lesz (kész áldozatra.”

Az a nép, amelynek szabadságtörekvései gyákran a nyelvért, az anyanyelv használatáért és műveléséért vívott harcban telitek él, az az író, aki csak egy rokontalan nyelven, szűk határok közé pántoltam szólhat Európában, különösen mélyein érezheti nyelv és magyarság összefüggését. A külföldi kritikus, Alvarez, a magyar novellák angol nyelvű kiadásának élőszavában egész irodalmunkra, jellemzőnek találja ezt a nyelvi elszigeteltséget, és egy sajátos magyar írói magatartást vezet le ebből a képletből: „A magyarokon kívül senki sem beszél magyarul. Elveszett nyelv — lost language — a magyar. Am! az elviselhetetlen magány érzetét keltheti egy olyan nemzetben, amely ,aranyira vonzódik a lírai költészethez, és általában mániákusain érdeklődik az irodalom és a közlés iránt... de az országnak és nyelvének éppen elszigeteltsége alkotja saját, különleges erejét is: az élmények közösségéből sarjadó erőt.”

A nydlv védelméről, az anyanyelv szépségéről, .magyarság- és nyeivszeretet összefonódásáról további sorokat, szállóigévé lett vens-itöredékek.et, (költői mondatokat tudnánk még idézni, de kevés olyan költői művet, teljes, zárt és egységes építményt ismerünk irodalmunkban, mint Füst Milán verse, amelyben a költő ihletét erre az egyetlen gondolatra tette .föl: a magyar nyelv dicsérete.

Talán azért is ritka ez a téma, mert túlságosan elvont; jobbára csák értelmi belátással megközelíthető. Könnyebben el tudjuk (képzelni, hogy valaki tudós értekezést ír a nyelvészet tárgykörében, minit azt, hogy verset fogalmaz a .nyelv szépségéről. Rimbaud verse, A magánhangzók szonettje a francia irodaloráhan is fehér holló. A költőnek anyaga, eszköze a nyelv, s nem .olyasmi, amiről beszélni kellene. A kölüé551