Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Füst Milán: "A magyarokhoz!"
szemle „A magyarokhoz!” FÜST MILÁN VERSÉRŐL Látszólag távolról kezdem. Füst Milán az ötvenes évek elején még előadásokat tartott a pesti egyetemen. A (bölcsészeti kar akkor a Múzeum körúton székelt, és Füst Milán a kapubejárattól jobbra, a földszinten, a földrajzi tanszék közelében, egy apró, a folyosó könyökéből nyíló teremben (beszélt. Óráit néhány innen-onnan összeverődött bölcsész, a városból idecsellengő diák és tanár, kósza kiadóhivatali ember és szabadnapos színész látogatta, olyanok, ákfk a kényelem és az emberi esendőség rostáján fönoakadtak, mert — hogy el ne felejtsem ezt is •dknonidani — a professzor úr előadásait következetesem szombat délutánomként tartotta, amikor az oklos és tiszta szóra éber fiiozofteí is könnyein talált magának ezer más tennivalót. Huszian-hartminoan szoktunk találkozni a Füst-vallás jegyében, s ha valaki hiányzott. üresen hagytuk a helyét, mint a családban. Az első padiban egy fiatal és nagyon szép színésznő szokott ülni, lángvörös csigákban omló haja, fékelbiiecent arcának éle, minit valami iniciálé rajzolódott az előadások föllé. Füst Milán pedig rángatózó fejjél, lobogó szemeikkel, mint egy próféta dörögte ótestamentunw átkait a katedráról — különösen, ha Goethére fordult a szó —, s máskor — ha a „nagy” Tolsztoj jutott az .eszébe — mint egy angyal, köny- nyekiig elérzélkenyült. Abban az esztendőiben, tíz hónapom át, a Lear királytól beszólt. Vörösmarty nyomián újrafordította a drámát, és amennyit egy héten otthon haladt a munkáiban, aranyit lépett előre az elemzésben a szombat esti órákon. A slialkespsare-i szöveg, a heti textus persze csak itramlbulin volt számára, amelyre föl lehetett álllini, és ahonnét a gondolatok, egy csodálatos szellem elmemutatványai a művészet tág horizontja fölé lendültek. Könyve, a Látomás és indulat a művészetben akikor már megjelent. Alapgondolatára minduntalan visszatért: ■—■ Minap vailáki kezembe adott ©gy novellát — mondta. — Az első mondat így hangzott: „Színes virágok tarka szőnyege borította a napfényes tájat...” Nem bírtam tovább olvasni. De tarra az írásra, amely így kezdődik: „A fiú arculütötte a lányt. . .” azonnali oda kéll figyelni. Hallgassák, Shákespeare-bam hogy sistereg az indulat! Máskor lehorgonyzott a fordítás egyetlen szavánál lés elragadtatott hangon beszélt a nyelv zenéjéről, .a szavak hangulati szépségéről, holdudvaráról. Kent szavaiból, Vörösmarty fordításában, felolvasott két sort: S nem is mind léha szív, kinek halk szózatát A puszta pandal vissza nem veri. 550
