Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Gulácsy-portré II.
Gulácsy portré II. rész Festőnket a váradi restaurációban hagytuk, barátok közt, szombat van és alkonyodik. Zsebében ott lapuinaik a Nagyváradi Napló számai az általa írt és a róla szóló írásokkal, Bölöni összefoglaló cikkével („Gulácsy, aki artisztikus tájain, álmodozó témáiban olyan modem, mint egyik társa sem talán, finom . . . érzékeny, mint egy florenoe-i liliom...”). Az Adyira várakozók között a festőben ott élhet a „költő és úr, ki az utolsó etikettről sem feledkezett meg” (Kosztolányi), alki egy másik költőt és urat készül üdvözölni. Juhász mellett Gulácsy az esti gyorssal érkező Adyt is barátnak érezhette, bár bizonyára a műhöz méltatlannak a számára szokatlan politikai forgalódásait. Ezt ő meg sem érti talán, mint a mesék táltosát ismerő gyermek az igáslovakat. Ady érkezésével boldog ölelkezés, riosajos indulás a ibodegába, a költő kédvenc időzőihelyére; itt hosszú beszélgetés és borozgatás, virradatig. Ady közben félrevonul, a Nyugatban nemrégiben megjelentek mellé új verset írni. Váradi nóvumot, itt közre- adhatót. „Nékik szólót”, dallama ott érett a hosszú úton, a kerekek zakatolásában, és ott értek az úton a feltörő vágyak is. Mondatai és mondandója a költőút során, mióta tán elhagyta Vár adót. Másnap délelőtt hangzik el a három vers, köztük az éjszaka született Szeretném, ha szeretnének, Ady „kántáló hangján” a versmondatók „lévitás csengése” (Bölöni). Az Északfok-niagányú ember feltárulkozása, de profundisa a visszatért barátokhoz a dobogóról. A költő lobogó szemei, a vers zenéje, az előadás hangulata, a vulkánikusán feltörő 'közösségvágy feltápi Gulácsy pár nap óta feledett sebeit, az új élmények finoman vibráló magzatburkát. Az ismételt mondatokban rátalált az önmagában őrzött titokra, és „mint a kivert testvér árnya, sírva boruk (Ady) nyakába, és alázatosan megcsókolta. . (Dutfca), majd a „vállára borult és zokogva sírt” (Bölöni). Képeinek legszebb termében — ©gy rózsafüzérrel övezett Spozaliziója előtt tömjént és gyertyát égetett — Bölöni és Juhász mellől lép Adythoz, áki pár pillanat előtt az ő mondandóit öntötte szavakba. Mintha a sajátja lenne, méltó hangot talált a panaszos és vágyákozó kép-ábrándokhoz. Ady az éjszaka Lajoskánák szólította — mint a többiek —, „főtisztelendő úrnak” utóbb. Gulácsy a költőben egy kissé a melHéállót vélte felfedezni, áki vele tart talán egészen Nakonxipánig. A költő után novellájával a festő következett. Tötéfceny, áloévirág-érzelmaivdl, „levendulaillatú”, rekedtséggel színezett hangon olvasott, zaklatottan dobta fülledt és súlyos jelzőit, különös világát a hallgatók elé. 536 művészetről, művészekről