Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Itt jó helyen lesz apánk!

PÓSFAI H. JÁNOS

Itt jó helyen lesz apánk!

„Egy öreg ember egy házban megnyugtató. Olyanféleképp, mint a jó fundamentum. Mint a jó hajóhorgony. Mintha az idő sodrába is lehetne vetni valamiféle megállító vasmacskát.. Két aggastyán egy házban már nem növeli a béke érzését. És három aggastyán egy házban? Meghökkenünk, elmosolyodunk, de sután. És harminc aggastyán egy házban?”

(Illyés Gyula: Kháron ladikján)

i.

A iházlban, ahonnét jövök, töbfoiszázam éknek. Szobái számlálatlamok, kertjének csöndje végtelen. Utolsó állomása ez valaha számon tartott életeknek. Megtöpörödve, nyakukat behúzva sétálgatnak a kert cirpelő kavicsán. Elnehezült kezűikben öegvIiMian a kártya, tarokk-parti kezdődik az évszázados bükk lombjai alatt. Lengő tekén játszanak, ütöttHkopott bábukhoz csattan a fagolyó, élettelenül bukik el a király, s megnyílnak a fogatlan ajkak.

— Ml lesz ma ebédre?

A kérdező nem néz sehova. Eras kezével megmarkolja a fagollyót, céloz, lendít, majd elereszti ismét. És földre zuhannak a bábuk.

— Húsleves lesz, .meg tejfeles paszuly!

— Akkor ma sem 'ebédelek.

Megkapott & hang, de eltökélt a szándék, amely megbúvók a hangokban.

— Jól megbosszulod őket — felel rá a másik. És játszanak tovább. Megbicereg- nek a bábuk. Bicereg a roggyamt tárd is, amikor a férfi visszasétál a bükk vastag ága alá. Innen lóg le ia kötél, végéin a fa-golyóval. A férfi fogja a kötelet. Kezével simogatja. Az arca szomorú, a tekintete semmit nem fejez ki.-—■ Megbírna engem ez az ág? — kérdezi.

— Meg ám! — navet a másik.

— Akkor én most fölakasztom rá magamat.

— Nem mered.

— Nem, mert te is itt vagy. És itt vannak amazok is. De egyszer miajd fölakasztom rá magamat, ha senki neim jár a (kertben. Ha majd egyedül leszek és fölöttem csillagos lesz az ég.

— És a csillagok tetején angyalkák muzsikálnak.

Nevetnek.

— Te most azit hiszed, (hogy én tréfálok.

— Nem hiszem azt. Tudóim, hogy te most komolyan beszélsz. Megvan rá miniden ckod. Tejfeles paszuly lesz ebédre. Seggbe rúgott az élet, amikor ide dobott dbbe a paradicsomiba. Az éden kertjébe, ahol tönkretesz a jólét, s ahonnét sehova nem menekülhetsz.

— Nem tréfálok, elhiheted.

— Dobj inkább. Te következel.

521