Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Dávid József: Áradat

szükséglakásokban laknak, amin 'keresztülfütyül az őszi szél, a közeli Kárpátok reggelre deret lehalnék, de ők nam bánják. Bíznak ahban, hogy itnine leesik a hó, beköltözhetnek új otthonukba. H,a nagyon szorít a hideg, belhúzódnak a rokonokhoz, ismerősökhöz ad­dig. Mélyen elgondolkodtam ezen a .szívós eltökéltségen, a szülőföldhöz való görcsös ragaszkodáson, de csak akkor értettem meg igazán, amikor ,egy másik községben az alábbi megrázó történetet hallottam: A megszűnt falvak lakóinak egy része Csenger .községben kapott házhelyet. Ide építkezett az a család is, ahonnan — már az új házból — egy .napon eltűnt a család legöregebbje, a 76 éves nagyapa. Tűvé tették érte mindent, .míg a harmadik nap a lá­nyának eszébe jutott, hogy .megnézik a régi lakhelyen. Jól .számítottak. A kis öreget ott találták a temetőben, felesége sírjára borúban — holtan. Csegöldön a 4 ezer holdas virágzó termelőszövetkezetet is .alaposan megtépázta az ár­víz. A kár több mint 20 millió forint. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy - mivél a sárvári területi téesz-szövetség patronálja a gazdaságot — jó híréket adhattam át a téesz vezetőinek. (Azok a hízómarhák, melyeket az árvíz .során egészen a Dunán­túlra a sárvári téeszbe menekítettek, jól gyarapodnak. Év végén már pénzt is látnak belőle. Azonkívül útban van több vagon vetőmag is, almit a vasi téeszek felajánlottak.) A következő állomásom Zsarolyán. (Mivel ezt a falut — .illetve termelőszövetke­zetét — is vasiak, a .szombathelyi területi szövetség patronálja. És nem kisebb áldozat­tal, minthogy — sok más .segítségen túl ■— egy korszerű, 120 férőhelyes tehénistállót épít, s ezt törzskönyvezett állatokkal is benépesíti.) Itt 61 új ház épül, s amikor ott jártam, már a belső szereléseket, vakolásokat vé­gezték. Az elnök éppen akkor érkezett .haza Nagyszekeresről — a szomszédos (község, ahová tanácsilag tartoznak —, ahol új törpevízművet avattak. Másnap a szekerest ta­nácson is megfordultam. A vb-elnök örömmel újságolta, hogy legmerészebb álmaikban is csak tíz év múlva remélték, hogy jó ivóvizük is lesz. — Aranyvíz volt ez az áradat - j.egyeztem meg, ahogy azt széliében, hosszában már hallottam, de az elnök erre igen paprikás lett. Elmondta, hogy egyesek — külö­nösen a cigányok, ákiik putriik helyett most szép, új téglalházaklba költöznek — valóban jól jártak. De a lakosság túlnyomó része sokkal többet vesztett, mint amit a társada­lomtól és az államtól kapott. Mert például a mellékhelyiségeket is fel kellett építeni, hiszen a jószágok sem maradhatnák télre a szabad ég .alatt. — Azt is hallottam, (hogy a lakosság nemi-gon .jeleskedett a saját háza építésénél. — Rosszul hallotta. Mert ha akadt is rongy ember, de hol nincs ilyen? Azért min­denki igyekezett, ahogy tudott. Főleg az öregek, mert ugye a fiatalok eljárnak a gyá­rakba, aztán itt is beindult az élet a földökén, a téesz- .és állami gazdaságokban. Sokat köszönhetünk a diákoknak, katonáknak. De ők augusztus végén elmentek és az építke­zések üteme nem lassult, sőt ha labet még gyorsabb, hiszen a tél itt van a kertek alatt. A segédmunkát, ami persze most már egyre kevesebb, nagyobb részt már csak a lakos­ság végzi. Már menni készültem, amikor (bejött egy ötven óv körüli ember, s félrehúzódva, de mint áki otthon érzi magát, hallgatta beszélgetésünket. Az elnök úgy mutatta be később, mint tanácstagot, a környék leghíresebb gyümölcskertészét, aki aranykalászos gazda, s kormánykitüntetésben is részesült. A kertész hosszan nézegetett, majd így szólt: — Maga is a fekete vonattal jött? — Nem értem . .. 517

Next

/
Thumbnails
Contents