Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - Takács Imre: És mint a willendorfi (vers)
És mint a willendorfi Az asszony születésére várni már nem szabad. Szívesebben fabábut festenék csak! A kalózok bevérzik napjaimat — a jóvátételből jönne vér hab. A társai megtalálni önmagámban! — A földúlt palotában a segédet! Alattam a reménytelenség mezeje — ez van, ez jutott nekem, ami éltet. Idegenségbe gyűjtöm az éjszakák anyagi sugárzását, esemény-zivatarát; de látom, merre folynak el a folyók, és hová hordanak lassan búzamezőt. Minden bokrával ez a világ nem sebez meg. Lesz idő, hogy délelőttjeim szebben telnek. Fogamat összeszorítom, és mint a willendorfi: Madonnámat a köböl kövekkel faragom ki. Újra reményteljesnek kell lennie hazámnak, országomnak; tágas alföldjeinek, kebles dombjainak. Különben én se vagyok itt illetékes — ha vas-arcú égitest gödre olvad le rám . . .! *•* í p M i mi—i—■» ■min i— i i Hím n I ii Vértesi Péter: Ki élő szállott már égbe?
