Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - Bába Mihály: Tizenhétszintes némaság (elbeszélés)

niknek képzelő kis csajok, kéglihernyófc, akik olyan könnyen nyújtják altes tűket bárkinek, mint ahogy a népszerűséget hajhászó embereik nyújtják kézfogásra kezüket. Nem talált bennük örömet, de azt (megértette, nem ő kell, hanem a kocsi, az egyre jelentősebb állásával járó fizetése, a prémiuma és a pályázatokon nyert ezresei. Lerázta magáról őket, mint a vízbe pottyant (kutya a vizet, ha partra vergődött. Nem furikáztatta a nőket. Rendszerint a lakása közelében levő presszóba ült 'be és egymás után kérte a bambító, tompító sört s amikor már érezte, 'hogy feje elnehezedik, az asztal lapjához ko.ppan, fizetett, hazavánszorgott és elaludt azonnal. Néha hetekig nem takarított, nem ágyazott meg. Betti egyszer váratlanul betoppant hozzá és elámuát. Aztán ügyesen úgy intézte, hogy kitakarítson nála, rendbe szedje a holmiját, becsomagolja a tisztítóba vi- vendő ruhadarabokat. A lakáson meglátszott Betti gondoskodó, anyáskodó keze, de hazajött külker es férje, akitől mozdulni sem tudott hetekig, Bettiről már lemondott, talán Betti is róla, ma mégis meghívta. Kik lesznek ott? Mindegy. Unalmas, szánalmas alakok, akik fontoskodnak, akik híres ismerőseikről csicseregnek majd, csakhogy magukra vonják a figyelmet. Mindegy.

Végre, állította meg a kocsit a szociális otthon előtt. Öt percet késtem, gondolta Csontos, de nem sietett. Apa biztosan az ajtót lesi már. Kezébe vette a csomagot, gondosan ellenőrizte az ajtókat, hogy zárva vannak-e. A portás, a ravasz, ragyásképű falábú hentes hunyorogva pislogott rá: Tiszteletem mérnök úr. Bólintott. Megint részeg. Már biztosan kapott egy üveg pálinkát és azt szopogatja, mint a gügyögő gyermek a cukros-, grizestejet. Sietve ment a lépcsőn, hogy egy szót ne kelljen váltani vele. Kavarog a gyomra, ha csak eszébe jut.

Apja hónaljáig gondosan betakarva várta. Ősz, pamacsbajusza szélesebbre húzódott, amikor meglátta fiát. Két kezét felemelve tartotta, amíg át nem ölelte. Nyelde- sett. Lenyelte könnyét, csak szemének különös fénye árulta el, hogy csepp híján legiu- rul egy harmatnyi szeme pereméről. Csontos kicsomagolt, kirakta az ajándékokat, mindent megmutatott, aztán berakta az éjjeliszekrény fiókjába. Ez az Erzsi nővéré, ez az Hu nővéré, ez a borbélyé, és így tovább és (itt a tizenöt tüzes. Ennek legjobb helye van a párna alatt, így kéznél van. A fülhallgatós rádió duruzsolt. Nagyszerű. Mlég a legrosszabb műsor is jobb a semminél. Összeköti az embert a világgal, tartozóik valakihez, valakikhez.

Apa beszél, hogy jók hozzá az emberek, nagyon jók a nővérek is. (Mennyi pénzembe kerül ez!) Az orvosok is. (Megkapják a borítékot rendesen.) A portás is fel-fel- botladozik hozzá beszélgetni. (Egy üveg pálinka bánja minden látogatásikor.) Kicsit gyenge ugyan, de sétálgat, jól érzi magát, olvasgat és várja a látogatás időpontját. Szépen éldegél. Nem panaszkodik. Két tanítványa is meglátogatta. Egy-egy demiizson bort hoztak, meg négy szál házikolbászt. Amíg el nem fogyott, négy-öt vendége volt mindennap. A földszintről is. Az Ilu nővér ügyeletes, beszélni akar vele. Kiveszi a fiókból a számára előkészített ajándékot, átmegy a nővérszobába. A nővérke a széken térdel, telefonál. Mosolyogva üdvözli, és int, hogy üljön le. Az asztalra könyököl, világos kék szofcnyácsikája combközépig csúszik fel. A nővérke nem néz felé, nyugodtan meresztheti szemét kívánatos combjára. Milyen szép, milyen fehér, istenem, mintha sohasem látott volna napot. Érzi, hogy ujja reszket, cigaretta után kotorász, kiveszi a dobozt, a dobozból egy filterest, szájába dugja, megpróbálja meggyújtani. A harmadik szál gyufa is eltörik kezében. Hu már áll, nyújtózkodik, megint felihúzódik a szoknyája. Előre kell hajolnia. Mit szólna, (ha most megslmogatnám, (ha most. . . Halántékán érzi a szorítást, lélegzete gyorsul, és az éllhoimályosító (köd egyre sebesebben sodródik felé! Ha nem teszi le a kagylót, iha nem robbantja szét ezt az elektromossággal megtelt légkört, akkor nem felelek magáimért. Kérem — olyan hangosan ejti ki a szót, hogy Ilu nővér csodálkozva felé fordul, (bal kezébe veszi a kagylót, jobb kezét kinyújtja,

488