Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Galambosi László: Tél (vers)
GALAMBOS! LÁSZLÓ Bárányfejes botra csillagot kötöttem, nyergen ülő lányért sarkantyúsan )öttem. Forogj hű demizson, sok-sok pintes üveg, homlokom ne nyomja farkas-tépett süveg. Táncolok gyöngyággal piros lakodalmat, teszek bagoly űző erős fogadalmat. Csordakürt rikoltson, duda és hegedű. Ha kidől a kapu, szétszakad a gyepű; kerítek tejúttal, csonthevítő lánggal, szép gömbölyű borral, tüskés pálinkával. Habpalástos lovam - koszorús menyasszony - mennyei pajtában virággal jóllakjon. Rejtekét az erdő kinyitja, bezárja. Madárszárnyak alól hova hullt a hárfa? Ki feszít felhőket hangtalan dobokra? Fejszék tükre mögött ki tör rám robogva? Halkul a nászkendők arany suhogása, bollótollvarkocsát kibontja a gyászfa. Nap roppant tuskóján föllángol a tapló, Isten udvarából torkomnak lovagló ki vagy? Kibe döfjem lándzsám, kígyó kardom? Pókok lába alatt rozsdásodó pajzsom ki ellen emeljem? Megnyitja, bezárja rejtekét az erdő, haldokol a hárfa. Sűrűn-rengő lánggal nagyapám rámhajolt, bölcsőmön lámpája kéktollú páva volt. Szakállát markolva elszállott felettem, azóta jégholdak nyílnak zöld kehelyben. Apám ha énekel, vaspatkó dübörög, utamon buktatnak fölszakadt küszöbök. Jászolhoz bilincselt szarvasok dobognak, ördögszügy a vértje támadó kosoknak. Kétélű gyertyaláng csapkodja arcomat, vastorkú harangok temetik hangomat. Gyászoló sípokra hajolnak süvegek, kéktollú pávák közt zuhan ki született. 39 Tél
