Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Kende Sándor: Az elkényeztetett leány (elbeszélés)
mást! De Teriibe s-elyeimiből van, 'és Teriikének nem jó így a frizurája, és vigyázni kell, és vigyázni kell ... és megint acsarklodnak, és Terikéért kést fog a -mama az anyjára! . . . Netm bírom, nem bíróim már! . . . Érted?! Dehogyis érted, pont te értenéd! Hiszen te is csak . .. csak vigyázol rám, a Teriidére! . . . Velem jössz a tejért, és áll'sz velem minden este a kapuiban, és... és a Kares-sziad, meg a többiekkel mégy aztán, mit tudom, hová!.. . Hová jártok? . . . Oda ián ugye nem... - megint diöntötte a sírás, -, oda én nem, én nem . . .nem, mert Tériké jó, Teriikére vigyázni kéM . .. igen, tudom, mondtad is milliószor: a Tóniiké más . . . más, mint -a többiek . . . Most igazán szerettem volna magamhoz ölelni, nagyon szorosan, s kihámozni az ázott kabátból, leheletemmel szárítani a haját, arcom -melegével vizes arcát, és __és j ó lenne egyszer, végre egyszer szelíden, komolyan megeső kollni legalább . . . De (még így is, csiapzdttan, a keserűségtől dúltam, -úgy állt, hogy bátortalanul inkább beszéddel próbáltam vigasztalni. Hiszen tudta ő, persze, -tudta, hogy szombat este, vagy farsangidőben elmegyek néha Karesszal meg a Colossal, táncolunk, szórakozunk - de ezt megértette, komoly tormában szóba se került eddig, íbiszen fiúiknál az ilyesmi természetes. Diáklány különben se mehet osztályfőnöki engedély nélkül sehová. Persze az ő iskolaibáljára vele mentem, nem i-s táncoltam mással, és ő is csák velem táncolt. Ez -egyszer volt (évente. Lassanlként megnyugodott hát. Fölemeltük a tejaskaininát (csak a tetején horpadt be), és befordult a tejért. Almikor visszajött, halványan mosolygott is már. Megigazította a haját ás a blúz gallérját is begombolta.- Most aztán kinevetsz, ihogy milyen ronda piros az orrom! - takarta el zsebkendőjével az arcát.- Te bőgőima-sina! - csúfoltam, és egyszerre hangosan fölkaca-gtunk. Visszafelé már futottunk, mert az eső még nem állt el. ,,. Elbúcsúztunk, de én még a kapujukban maradtam, vártam, hogy csöndesül talán az idő. Merengésemből az emeleti ajtó éles cs.apódása riasztott föl, belém hasított, mintha csontomat törték volna. Teri rohant le megint. Szinte zuhant a mellemre. Ilyen erősen még nem fogtam magamhoz.- Vigyél, vigyél innen, mert! ... Szorosan tartottam, mégis kitépte a karját, és elfutott. Kabátja szárnya hátra csapódott, be se gombolta. A sarkon túl megálltunk, itt már nem láthatták.- Anyu beküldött nagyihoz egy tojásért, mert neki van.. . Nem értettem.- Még mindig zárva tartja - ákadozott Teri hangja a visszafojtott sírástól. - Nem engedi ki a kisszObából, de egy tojásért azért befcüldane hozzá!... Én megbolondulok köztük! . . . Elfordult tőlem, be a házfall felé.- Nagyi ímeg jusztse -adott tojást! Hát -elődről kezdődött az -egész, a késsel, a káromkodással, a dörömlhöléss-el... Nem értik meg, -hogy nekem nem kell vacsora, nem kell, egyék meg a tojást, a (tejet, de nekem hagyjanak békét! .. .- De, Térik-e, mlnék mental be a tojásért? ... Ennél butábbat nem is szólhattam volna. Gyorsan elindultam hát, hiszen az esőben tényleg nem állhattunk -a végtelenségig. A Ki-skulacis'ban megtaláltuk Kareszt. Idősebb lánnyal táncolt az asztalok között. 405
