Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Áprily Lajos: A kor falára
költész,ebben pedig Ady szerepvállaló költeményeire. Ám némi eltérés mégis adódik. Ez a szerepvállalás József Attila költészetében a hagyományos utakat követi, Detíko- vits művészetében inkább az elrejtőzés európai festői hagyomány formai átvételét jelzi. Az eltérés csak annyi, hogy a megfogalmazott jelentés lesz hangsúlyosabb a Derklovits- alkotásokon, ez válik a társadalmi mondanivaló jelképes hordozójává. Mert amíg Watteau óta napjainkig például a Pierrot és a Harlequin figura - ami a század kezdete óta megsokasodott az európai festészetben és szándékában a fennálló társadalmi lét ellen tiltakozott vele a művész - legtöbb esetben az általánosságok formájában való lázadást jelentette, és a konkrétumok helyett az „élet” elleni lázadás gondolatát hordozta; Derkovits két különböző korszakában festett kiépe, a Kintornások és az Artisták mindig osztálya álláspontjáról támadta a meglevő rendet, képein a szimbólumnak lett súlyosabb a funkciója. Ezek a szerep-vállaló önarcképek is a társadalmi forradalom vagy legalábbis a harc konkrét kifejezőiként hatottak. Természetesen itt a tiltakozásnak egy-egy fázisáról is szó volt. Hiszen a Kintornások az utca—otthon ellentétét sugalló periódus „idegentörvényű, ellenséges Világ” és a „körülhatárolható, értelmes kisvilág” gondolatát sugallja, míg az Artisták a társadalmi törvényeket és a törvények ismerete nyomán a tettet felismerő művész harcos magatartását; benne a proletár, a „szegény- ember”, a láncait szétszakítani akaró és tudó „erőművész^proletár” jelképes alakja formálódik meg. Derkovits írja egyhelyütt: „Mint festőnek és mai embernek, érzem, kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni.” Ez a derkovitsi álláspont a kor jelentős alkotóira az összes kifej'ező művészet esetében érvényes. József Attila és Derkovits Gyula művészetének közös alapjait és vonásait vizsgálva valóra válik a magúik elé állított követelmény: „életük” és „társadalmuk” maradék nélküli kifejezése. Ebben a követelményben 'benne van az a művészi céltudatos törekvés is, amit a rejtett vagy a szerepvállaló arcképek során bizonyítaná szándékoztunk: a szubjektumnak a kollektívumba való feloldódása, az egyénnek a Itollektivum- mal való teljes azonosulása. E kettő szinkronitása József Attila költeményeiben úgy olvad össze, hogy a 30-as évektől kezdődően - amikor a kor, az osztály égető, leglényegesebb gondjairól szól - verseinek tengelyébe önmagát is odaállítja; a proletársors és a proletárharc az ő sorsa és harca is egyúttal. Ezt igazolják a Derkovits-képek is. Z. SZABÓ LÁSZLÓ Áprily Lajos: A kor falára- Gondolatok egy költői életmű értelmezéséhez Áprily Lajos utolsó nagy gyűjteményes kötete A kor falára: mozaiktábla egy költői világképről. Az alkotó félévszázados munkájának .gazdagsága, telítettsége itt már egyetlen ihletett pillanat művének tűnik. Belső rezdülések tükrében tárul fel egy emberellenes kor emberbe mart, komor, elégiikus színekben játszó világa. Az életmű egységben áll előttünk: témák, mötívumok, hangulatok és színék csengenek össze a változó évszámakkal jelölt kötetek versei között. A mű, a rendszert alkotó önálló világ mögött azonban maga az élet változik. Az alábbiakban ennek az állandóságban változó egésznek egy-egy összefüggésére próbálok néhány kiragadott, 366
