Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Moldova György: Mohácsi mesterek
III. Fűrész ]ózsef kő tömést er „Az én őseim nem a Veredkéről jöttek 'be, ihattam Hegyeshalomnál éis fehér fuszeklit viseltük. Régen a nevűinket is Firasznidk írtuk. Szegény gyapjúfonó kisiparosok voltunk Niámetbélyen, tutyut, sváb papucsot készítettünk jó erős fonálból, még tálán iis lehetett hordani, ha száraz volt az idő. Engem úri pályára szánt az anyám, 'beíratott a pécsi főneálisfcolába, elvégeztem négy osztályt, aztán untam magam, hazajöttem. Anyám nem -engedett a -műhelybe, azt akarta, menjek olyan helyre, aihod szláv -nyelvet tanulhatok. Mii gyapjúval -dolgoztunk, és gyapjúit már csak sz-lávofcnál lehetett vásárolni, miagyair emiber nem tartotta érdemesnek, hogy birkákkal kínlódjon. Apám meg azt akarta, hogy menjek el egy zsidó céghez, és tanuljam, ki a kereskedést. Végül lis beálltam -egy mohácsi rőfös és gyapjú- kereskedő 'boltjába. Négy év múlva, 1926 januárjában meghalt az anyám, -haza kellett mennem, -elszegődtem apámhoz gópihurkoló-inasnak. Dolgoztam egy félévet, láttam, iniam megy az üzlet: nedves ősz volt, a népek nem hordták a tutyit. Egy hétig -dolgoztunk, egy hétig álltunk, a raktár így is tele volt fonállal, nem volt érdemes megkötni. Elhatároztam: megyek utazni, eladom én az -árut. Apám csak legyintett:- Utazz csak. Majd el fogsz verni mindent, amit imi kerestünk a nagyapáddal. De azért adott az útra kétszáz pengőt. Felmentem Pestre, végigjártam a környékbeli pacskerosdkat Budaörsön, Párnázom, Leányfalun, eladtam azonnali szállításra hét mázsa fonalat. Hoztam rendelést is, újra fellendült az -ipar. Én fontam is, kötöttem is, vezettem a könyvelést, csomagoltam, ahogy a franciák mondják: enyém volt Haus und Hof. Édesapám hat elemit Végzett, szép írása volt, egyl-dőben községi bírónak, ipartestületi vezetőnek is megválasztották, de az üzem irányításához nem értett, rám bízta. Akkoriban Bolyon 10-15 pacslkeres -dolgozott, mi semmivel sem haladtuk meg őket. Tudtam, csak úgy emelkedhetünk ki közülük, ha gépesítünk. A fonás munkája sok vizet igényelt, hogy -ne kelljen kutat tekerni, vettem egy szivattyút, géppel vágtuk ki a s-tancot és a tutyihoz is telpvarró gépet állítottam he. Aztán úgy történt, -ahogy a templomiban is (ki van írva: „Isten, áldd meg a tisztes ipart!”, túlnőttünk a koflkutrencián, 1939-lban már tizennyolc-húsz ember dolgozott nálunk, nem győztem az adminisztrációt, könyvelőt kellett fogadnom. 1939. május elsején adta át apám és nagybátyáim-, „Gebrüder Fűrész” aiz üzemet a Fűrész Testvéreknek, vagyis nekem és az -unokatestvéremnek. Apám szédült, és attól félt, hogy valami baj éri és -nem tudja igazságosan elosztani a vagyont. A húgom kapta a présházat és 'húsaezer pengőt, neki jutott a -föld is, -ezt nem műveltük, csak kiadtuk felesbe, apám csak azért vette meg, mert jöttek hozzá, hagy eladó. Én rám az üzem -jutott, megért akkoriban vagy 150 ezer pengőt. A jövedelmen ötven-öüven százalékban osztozni kellett az u-n'ofcaöcsérmmiel, bár az nem értett semmihez, dolgozott az üzemben, mint akármelyik -munkás. Az üzleti életben a tisztesség maradt az ala-pelvem. Ha valaki reklamált, akkor is elfogadtam, ha nem volt igaza, csak ne m-oindjon rosszat a cégről. Az ügynököt mindig szívesen fogadták, ha az én fonalamat hozta, vagy a gumitalpakat, amelyeken egy belevert fűrész volt a védjegy. Az üzemen belül m-indig abból indultam ki, hogy mindenhez -kell egy kis „honig”, egy kis méz. Évente -szövettem a munkásaimnak egy ruhára való anyagot, 'karácsonykor dupla fizetést adtam. 339
