Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Moldova György: Mohácsi mesterek

Az is 'baj, hogy ezt a szakmát nemigen támogatják Mohácson. A oseleji dűlő már a városé, a fazekasok és a korsósok továbbra is bányászhatnák, de a város sze­retne megszabadulni ettől a bányától, részben ibefásította a környéket, részben legya- lultatta, hogy termőföldet kapjon. Régen csak öt százalékra adóztatták, imajd tíz, most húsz százalékot vetnék ki erre a halódó iparra. 1890-ben még 101 tag tartozott a testülethez, ma már csak hár- .man-négyen vagyunk. Nem tudom, miiből éljünk meg, piacolunk, de a vásárok száma is egyre csökken, jó, ha hetenként (kiéit nap ki tudunk pakolni. És a vásáron is csak a filléres cikkeket veszik: a cskfceitatót és a virágcserepet. A nagy daraboknak csak az árát kérdezik meg. Körülnéz a kíihűlt műhelyben.- A kosarasok télan-nyáron ki tudják fizetni a segédjeiket, nekem pedig egy ina­som sincs. Igaz, minek is volna? Magam sem dolgozóim. A fiam és a menyeim tart el hálából, mert vigyázok a gyerekekre. Ha tíz évvel fiatalabb volnék, itt hagynám a szakmát és valami mást próbálnék. A műhellyel így is felhagyok, albérletet rendezek be a helyén, a bérből valamit vissza tudok fizetni a fiamnak. * A másik korsós egyáltalán nem hatódik meg, mikor kollégája balsorsát említem neki.- Én mondtam, hogy igyekezzen, mert mi is csak exportáruból élhetünk meg, és azt nem lelhet kutyául vagy macskául megcsinálni. Ö nem törte magát, nem adott a minőségre. így még a vásáron sem áldhatja a versenyt, most, amikor már a csere­pet is nylonból csinálják. Horváth Márk - így hívják az öreg mestert - közelebb jár a hetvenhez, mint a hatvanhoz, de még most is félnégyfcor kel. Már 'reggeli előtt fenekeli az agyagtálakat, félnyolckor már forog a korong. Tizennégy órát dolgozik naponta, most éppen fo­lyami kaviccsal csiszolja rés díszíti a kész korsők oldalát. Eltűnődik a másik korsós sorsán.- Valaha engem is megpróbáltak kiszorítani. Harmincnégy évig dolgoztam ön­álló iparosként, mindig megéltem, de 1950-ben Mátyás úgy ránk hajtott, hogy na­gyobb volt az adó, mint a forgalom. Bemegyek a íanáoába az adóügyészhez:- Gyerdkem, hogy gondolod ezt? A te apádnak is boltja volt, te tudod, hogy ekkora adót nem lehet kibírni.- Megpróbálom, Marci bácsi - mondja -, de tne várjon rögtöni eredményt, idén még hozza be, amit kivetettünk. Lássa be, hogy egy házat nem lehet egy nap alatt felépíteni. Elfutott a méreg.- Ne csinálj te nekem házat! Itt az iparengedély, 34 évig csináltam, iha ti még 30 évig csináljátok, emberek vagytok. Nem dolgozok többé Mohácsnak. Már rég hívott a szövetkezet, beálltam hozzájuk, most is nékik szállítóik.- Mennyit keres?- 1970 első -negyedére húszezer forintos rendelést kaptam, havi háromezer meg­marad tisztán.- Nem rossz.- A szövetkezet jobban keres. Nézze meg: minden munkámon fel kell tüntetnem a rejtjelezett termelői árat, de ők nem annyiért adják. Ha én 120 forintot kapok egy tányérért, akkor ők legalább 240-et kérnek érte, és ők emelhetik az árakat, nekem pedig nem szabad. Ha valami törik, az is engem terhel, és megfigyeltem: mindig ak­kor van károm, mikor a legszebb az árum. 33S

Next

/
Thumbnails
Contents