Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Morvay Gyula: Új asszony (elbeszélés)
irr Sa h ivatalba; az a pofon sincs a helyén, de hogy ma felhívják a kisfiámat, azt nem agyőm. Megkérem a hivatalt: hagyják egyHkét -napig pihenni ia gyereket, fújja Iki magát, szedje össze ma-gát, és tanuljon, aztán Iki lőhet hívni fellelésre. De csak úgy másnap, méghozzá úgy mirnix-ditnix?- Sok baj van a gyerekekkel, meg a felnőttekkel. Jómagam kikerülőim a hivatalokat; hacsak nem muszáj, nem megyek.- Azt mondta, nein piacra megy; ha -szabad kérdeznem, mi jóban -jár imajd a városban? Azt hittem tojást, 'baromfit visz a kosarában; 'elég jól felment az áruik; az ember áruljon, -máskülönben nincs kezében pénz. De valamit csak elad? A másik faluinál állt meg az autóbusz, asszonyok kászálódtak fel; rátérdeltdk a lépcsőre, két kézzel markolták a vasaidat, -a kalauz leszállt, -felsegítette az asszonyokat. „Ne nyomjon olyan erősen hátul”. „Jó, jó, csak hagyja, magam is fel bíróik lépni”. „Öcs-ém, majd ma-gaim, mert magad -u-sam, ha nincs is, ha van is -szolgád”. A kocsiban halk beszéd zsongott. A itömzsiölkös menyecske Bodomnétól várta a választ; tudj-a, hogy amint felbúg a motor, megérkezik a válasz.- Nem tudja, hogy megy most egy szép bimbós kötény? - kérdezte Bodonné. - Itt van a kosaramban. Előhúzta a kötényt, de rögtön vissza is eresztette a kosarába; ez nem olyan portéka, nem a világ szeme elé való; mieim baromfi, -nem alma.- Mutassa, milyen-féle?- llyenféle.- Százötvenet kérhet érte.- Kétszázat nem?- Annyit is; aztán úgyis lealkudja az ócskás; -mert gondolom, odaviszi. Ott van a piacon, a sarokban. Voltaim -nála; papucsok, nadrágok, fou-gyogók, félloilidalria dőlt cipók - ezek vannak nála. Ilyen bimbó-s kötényt még -nem Vittek hozzá. Jó árat kérhet érte, Az ember szabaduljon -meg -sok mindentől, ami már nem kell, ami már nem illik, nem való ebben a világiban, tmert kinevetik az embert; azt kell hordani, ami divat. Bodonnának a -nyelve hegyén volt a szó, Iki is mondta:- Most a mini-szoknya a divat, de mégsem ívelhetem fel; him-evetmén-elk.- Maga ne törődjön azzal a kinavetésaell; maga is kinevethetne ©agamét, hogy nemcsak a fiam ügyében megyek a városiba, halnem - a krokodil miatt is. A tanító néni azt kérdezte a kisfiámtól: mekkora ia krokodil? A 'gyerek azt felelte: 9 méter hosszú, a fiatal tanító iazt mondta, hogy csak három méter, a 'tanító néni meg harminc centit mondott, mivel minden kis állat - kicsiny. Legfeljebb 50-60 centi. Kisfiam nagyra méretezte a krokodilt, egyest 'kapott. Ezt is megemlítem a hivatalban. Bodonné elhallgatott, de a tömzsökös szomszéd imiondta a magáét, hogy „higgye el, talán kapzsinak tart és magam is kapzsinak tartom magámat, miivel 'három testvérem elől elvettem az Amerikából küldött -ruhát; a sógorom ktintriekedt, ruháit küldött, de vacak kisestélyi ruha volt; képaelj-e e>l - kötött volt. Ki hord mia -faluhelyen kötött kisestélyi ruhát? Ilyen vágyóik. Mielőtt maga -felszállt volna, egy darabka -kolbászt ettem, reggel óta egy falat is-am volt a számban, de még -le séta ny-eltem a falatot, azt gondoltam: „Ma is megettem 3,50-et”, most -mondja.” Az autóbusz belkanyaruilt a térre, utasai szanaszét mentek; Bodonné a piacra sietett. Az ószeres nyeszlett cipők, d-oihos kábátok -és széihmálló 'szoknyáik között ült a kis sámlin, melynek egyik lába alá fél-téglát tett. Bodonné megállt a sátor előtt, mutatta a kötényt; az ócskás fel sem fkait, kezét nyújtotta.- No bocidé, anyám, azt a kacatot! Bodonné arcát elöntötte a szégyen pírja.- Nem vacakot hoztam magának, bániam bimbós kötényt; de ha maga ilyen ko317
