Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - Morvay Gyula: Új asszony (elbeszélés)

miszságos egy ember, iákkor tói sem bontom, 'és már megyek is, mivel maga egy faragatlan fatuskó, de nem kereskedő.- No jól van, jól van, azt bittern, bogy valahonnan iszailajtqtt asszonnyal van 'dolgom, de látom, hogy ésszel-mésszxl meszeli a falat, és ad magára.- Meg a kötényemre is - felelte hullámzó mellével Bódéimé.

Az ószeres jól körülnézte a kötényt, meghúzkodta, megforgatta, a világosságnak tartotta; még a sárga, kék és piros cérnát is elégedetten nézte.- Háromcémás, régi bimbós kötény ez, asszonyom. Mit kér érte? Utolsó árat mondjon!- Ennek nem 199, és nem 201 forint az ára, hanem kerek kettőszáz. Láthatja: három árat mondtam.- És 190-ért?- Annyiért hazaviszem.- Kilencvenötért.- Szó sem lehet róla. Kétszáz, vagy megyek.- Maga az urának se enged? Maga ilyen kemény asszony?- Nekem se engednék a boltban; maga se engedne, ha meg akarnám venni ezt a döglött-hal cipőféleséget.- Mondjuk, tehát - legyen kétszáz, de még ráadást. Mi van a kosarában? Semmi? No jó; nem engedem el magát; maga az első kuncsaftom. Legyen kétszáz forint.

Zsebkendőjébe kötötte a pénz, és körülnézett: - Merre van a fodrászat? - A febérkötényes fodrász körmeit tisztogatta, nyesegette, s rá se nézett Bodonméra, aki megkérdezte:- Le lehet vágatni a hajamat? És ki lehetne ondoláltatnii? Jó helyre jöttem?

A fodrász körmeivel babrálgatott, aztán nyögve felkelt, Bodonné elé állt, és azt mondta:- Hajat akar vágatni? És meg is akarja mosatni, 'tói is akarja ondoláltatni? Miért ne lehetne? Ezt csak itt lehet, kedveském, csakis itt. Üljön le ide, erre a székre, úgy ni, hozom a lepedőt, az ollót, és ezt a ... Ezt a gyönyörű hajat levesszük? Kéérem, kééram! A vendég az úr, a vendég parancsol. Nem is csodálkozom: bárcsak minél több falusi asszony jönne ide! Nnno. Itt ez a kis zsák - zsuppsz!, már benne is van a haja. Fekete haj tenger; nem sajnálja? Megveszem, ha eladja. Minek kell a haj? Parókát, fonatot készítenek belőle. Mennyit ér a maga haja? Nézze: ez levágott haj, ez már nem kincs a nő fején - adok érte, mondjuk - de többet nem: kétszáz forintot.- Meg a hajosAnálást is beleszámítja - mondta Bodonné.- Legyen, de csak azért, hogy máskor is idejön a hajával. És szabad valamit ajánlanom? Nézze: maga most hazamegy, mire hazaér, fél-este lesz, de maga csak kösise be a haját kendővel, hogy az ura oe lásisa, hogy „nincs haja”. Tudom én, miért mondom. És segítek magániák, mert miaga - látom - modern asszony; a haját sörrel fogom meg- spriccelni: attól csillogós lesz a haja, az ura meg azt gondolja, hogy a városban a restiben volt. Ott sörszag ragad az emberre; maga csak ne féljen, és máskor is jöjjön hozzám: szépre csinálom a haját. Holnap hová megy ezzél a szép frizurájával?- A gyárba. Már minden megvan, holnap be kell állnom a munkába.- Nno látja! Nno látja! A gyárba! Oda aztán maga nem mehet akárhogyan, akármiben: könnyen kinevetnék, hogy szoknyás, hosszúhajú parasztmenyecske, így nem jönnek és nem járnak a gyárba. Melegítőt nem vett?- Melegítőt?- Sportruha. Tréningező. Melegítő. Akik „Cseszkóba” mernek, azok már tudják, hogyan hívják, hogyan kell kérni. Várjon . . . valahová felírtam, itt lesz az a cetli a kacajtok között.

318