Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Rácz Zoltán: Teríték (vers) - Cs. Nagy István: Megszólítás (vers)
RÁCZ ZOLTÁN Illatos málna kelyhe mellett Fáradt dongó zihál. Tántorgó csend. Sivatag fény és sivatag nyár. Ez hát a rend. Az ember végül egyedül marad. Szomjas kertjében elácsorog, és maga is üres sivatag. Mellén megül a fény, a csend, a házőrző várakozás. Ösztöne szerint jóllakik, de goromba odú a ház, s esténként elsétál egymaga a kocsmától a Göncölig, s ha túl sok a csillag, cimbora, észrevétlenül megszökik. Aztán újra a fény, a csend, haldokló kert és sivatag. Öltözz tnár fehérbe kedvesem, s öltöztesd fel a fiamat! Rokon, barát, megannyi jött-ment kézfogásait lemosom. Bibliai tisztasággal az ünnep most az én jogom. Terítek a Nap asztalánál, az ég palástját borítom Rád s mikor már kicsinyed tnegetetted, én megcsókolom a szád. CS. NAGY ISTVÁN Megszólítás Andezit asztagja, vulkán láva-kazla, érc-zsongású méhkas, mennykövek üstdobja, csillés tárna-város hangfogó burája, lapály arany-nyelvet himbáló harangja, szén-fürtté lapított őserdők présháza, nap kemencéjének testes kokillája, turisták örökké égő fárosz-tornya, határtalan vágyak messzelátó pontja, belső magma-diihök fellegtörő sánca, rónák határköve, felföldek kapuja, eredő nagy vizek szétfeszítő éke, azúr kötélpálya lebegő csilléje, betegek balzsama, Vidróczki mentsvára, fiíj-süvöltő szélű Mátra, Mátra, Mátra! 3 «4 Teríték
