Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - Debreczeni Imre: Uralkodó szélirány (elbeszélés)

összetörik pár tégla, kár, iha elcsöpög a bitumen, kár, ha görbére sikerül a fal, kár, ha állni kell néhány órát anyaghiány vagy szállítóeszköz miatt. Kér, kár, kár, folyvást károg, akár a varjú. Emiatt csúfolják a háta mögött Varjúnak. Különben Hollós a becsületes neve. Ez minden levesben ibajat talál. Hogy a maszek munkát be kellene jelenteni az SZTK-nak, mert úgy szabályos, ihogy külön igazgatói engedély kellene az időntúli maszekoláislhoz, hogy az itteni .munkán elspórolt anyagot szabálytalan a telepről kivinni, meg minden. Kinek írni köze hozzá, hogy mit csinál a malóis a szabadidejével? Vagyis: nem állhatják. Gyúrták Bofaort, szabadítsa meg a brigádot a tanártól, Bokor próbálkozott is, de az építésvezető kioktatta. - Károg, károg, hát aztán? Az is haj? Pofázni lehet, ősük ne köpjön, az a fontos. Nem spiclinek tette ide a rendőrség, hanem azért, mert ilyen ítéletet kapott, hadid tanuljon becsületet a mie- lósok között. Azt hiszed olyan könnyű ma segédmunkást szerezni? Avval építjük a szocializmust, aki van, megmondták a fejeseik, olvastok újságot, nem? Különben ezek a flekfcaselk a leghálésábbák, ezeknek akár fát vághatsz ia hátán. Nem kell az ilyentől tartami, örül, hogy él. Akinek .megégette egyszer a kása a száját, fcussod, csinálhatsz vele, amit akarsz. Hadd károgjon, íba az a mániája, egyik füleden be, a másikon ki. Melóztatnii kell, úgy 'tanul becsületet. Intézd úgy, hogy ne láthasson a tányérunkba.

Megszólalt Csati. Még mindig az arcát timsózita, nem ákart elállni a vérzés.- Azért csak meg kellene nézni. . .

Mintha nem hallották volna, senki sem mozdult.- A fene ebbe az átkozott borotvába. . . Ilyen arccal. . . - dörmögte.- Máskor soha nem borotválkozik maga sem, csak pénteken - mondta Gubacs. Hangjából kisütött a fojtott indulat. Nagyon gyűlölte moist a kőmívesit.- Talán én vagyok itt a legfiatalabb? - ordított fel Csűri váratlanul nagy hangerővel.- A kutyámat sem verném ki ilyen időben - fordult a falnák Bungó. A 'szalmazsákján feküdt.- Kuss! - vágott az asztalra Botkor. A napló ceruzástól a padlóra esett.

Tűzvanjáaos felkászálódott, tétova, nagy léptékkel indult az ajtó felé.- Itt maradsz! - kiáltott rá Bokor.

Az öreg mintha nem hallotta volna, ment tovább. Bokor utáriaugroitt, az ajtóból rántotta vissza. - Itt maradsz, igen? - állt elébe széles terpeszben. - Piszok, banda! Na, várjatok csak! Bungó! Lódulj!- Majd ha fagy! - vágott vissza a legény -, inkább a könyvemet.

Bokor már lihegett, szederjes volt az arca.- Gubacs! - folytatta Bokor.- Az én feleségem most szül. Ott a János, eressze, annak se kutyája, se macskája.- Csuüi. .. - hörögte ekkor Bokor lilára vált szájjal. Megtántorodott, ha nem kapaszkodik az asztalba, elvágódik.- Vizet, gyorsan! — rendelkezett Csati. Szemében ott lobogott a gyanakvás, nem hitt a brigádvezetőniök.- Hát így is jó - fcecmergett fel később Bőkor -, de ezt a napot imieigeimíliagebi- tek még! - Vette a viharkábátját, erőlködve oibálta magára. Senki sem segített néki.

Odakint még mindig tolmibolt az orkán, bár mintha csökkent volna már valamit az ereje.

Az ajtóból itnégegyszer visszafordult, megsemmisítő tekintettél mérte végi-g a többieket, mozdult már a szája, aztán mégsem szólt, csak legyintett egyet. Majdnem kiesett, mikor lenyomta a kilincset.

Az ajtóban ott állít a tanár. Szinte a feliismerhetetlensegiig szürke volt a portól,