Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Pósfai H. János: Kiáltás háromszor (elbeszélés)
Néha beszéltek erről az anyjával, alkiit elhozott a busz. Szelíd, de marcangoló volt minden ilyen beszélgetés. A szavak nem hasítottak, csiak suhintottak, mint a vessző. A kis pénzről, almiért mindig keményen megdolgoztak. S arról, hogy miire révbe jutottak volna, az öregek élete tönkrement. Valahol azt olvasta, hogy a halál ott kezdődik, ahol legerősebb a szeretet, s örvényre is rendszerint alkkor bukkanunk, amikor leggondtalianaibbak vagyunk. Akkor nem rázta meg ez a néhány sor, csak átsiklott rajta. A vasárnapok jötték ós igazán szépek, gondtalanok voltak aíz ünnepdk. Váratlanul érte a tragédia: anyja kórházba került. Téhetetlenül tipródott a felvételi iroda ablaka előtt, s akikor újra eszébejutott: a halál ott kezdődik, ahol a legerősebb a szeretet. A nő kiszólt az ablakon: kit értesítsenek, ha Ibaj lenne. Nem értette. Az esetben, ha a ibetteg állapota rosszabbodik - világosította fel a nő. A legközelebbi hozzátartozó nevét, címét kéri, hogy értesíteni tudják. Zúgó fejjel tért vissza a kórterembe.- Minden rendben van, egypár nap, aztán mehetünk'haza. . . Anyja riadtan nézett rá, hála csillogott a szemlében. A szobában fekvő betegek mind őket nézték.- Gyere közelebb - hívta. A fiú odament az ágyhoz.- Nem akarom, hogy amazok halljak - suttogta az anya. - Ott van a táskám a szekrényben. A személyi igazolványomban találsz egy százast. . .- Ugyan - tiltakozott a fiú.- Vedd csak ki!- De édesanyám!- Vedd el, ezt-azt kall behoznod. Tudom, hogy nektek is kell a pénz.- Van pénzem - felelte a fiú.- Azért csak vedd ki. Megigazgatta a beteg párnáját, ,tétován álldogált egy darabig az ágy végénél, aztán elköszönt. Másnap minden elölről kezdődött.- Ott az a pénz, vidd el fiam. Ugyanúgy niegmarta a szó, mint először. Az adjunktus rossz híreket hozott. A vizsgálatok szerint anyja sorsa megpecsételődött. . .- Vedd ki azt a pénzt.- Nem veszem, jó lesz majd neked.- Vidd csak el, majd visszaadod duplán. Kiment a kertbe, a kórház udvarára, ahol sütött a nap. Merőlegesen estek a sugarak a palatetős épületekre. Lába alatt felisírt a kavics. Egy héttel később a kórterem előtti pádon a főápolónő adta át ia halott holmiját. Leltár szerint. A törülközőket, a párnát, az ingeket, a kompótos üvegeket, a megfonnyadt citromokat, a retikük a személyi igazolvánnyal s benne a százforintossal. . . Üvölteei szeretett volna, de valami összeszorította a torkát, futni valahová, de moccani sem tudott. 299
