Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Dévényi Iván: Két évforduló

ság elé) a modem magyar művészeik alkotásai. Martyn azért nem szorult ki teljesen az 1949 és 1956 közötti időszak művészeti életéből, mert ő - absztrakt és szűr realisztikus formanyelvű munkái mellett - mindenkor alkotott termószetelvű képeket, rajzokat is. Az 1950-es évek első felében megrendezett fővárosi és pécsi tárlatokon a közönség Martyn mester munkáinak egy korábban kevésbé ismert együttesével találkozhatott: mozgalmas kuruc-láhanc csatajelenatefakd, finom, érzelemgazdag dunántúli táj- és városképekkel, történelmi személyiségekről (pl. Táncsics Mihályról) festett portrékkal.

1957 tavaszától kezdve elhárultak az akadályok Martyn nonfiguratív alkotásainak újbóli bemutatása elől. A művészről az elmúlt évtizedben egy sor értékes tanulmány, cikk íródott (elsősorban Hars Éva, Tüskés Tibor, Vayer Lajos, Koezogh Ákos és Rózsa Gyula írásaira gondolunk), alkotásai az 1962-es Velencei Biennáléra is kijutottak, a szocialista állam magas kitüntetései (Munkácsy-díj, a Munka Érdemrend arany fokozata, a „Magyar Népköztársaság érdemes művésze” cím adományozása) sem maradtak el.

Martyn művészete nem (vagy legalábbis nehezen) osztható periódusokra: immár évtizedek óta különböző formanyelvü képek születnek - váltakozva - festőállványán. (E művésztípus legkimagaslóbb képviselője a XX. század művészetében Pablo Picasso.) A Martyn-fastménydk egy jelentős része lemond a külvilág jelenségeinek ábrázolásáról, sőt még sejtetéséről is. A képek felületét színes mértani formák, parabolikus alakzatok, .ritmikusan ölelkező vonalak töltik be; a természetre való utalások, tájak, tárgyak vagy emberi alakók reminiszcenciái nem találhatók e teljesen nonfiguratív művekben.

Gyakoriak azonban Martynnál az olyan „félig elvont” alkotások, amelyeken természeti formákra, tárgyakra (pl. iszerszámók, kúítkáva, edények, vitorla), figurákra vél ráismerni a néző. Ilyen az Alkotás című folyóiratban (1949. évi 1-2. szám) közölt olajfestmény, amelyen két kardszerű alakzat látható - vagy az a kis vászon (a pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdonában), amelyet Kállai Ernő „Cézanne és a XX. század konstruktív művészete” című könyvében reprodukál és analizál, s amelyről a szerző azt jegyzi meg, hogy a hevesen hullámzó vonalak hálózata „tengeri tájakhoz fűződő képzetekből sarjadt”. Valóban, a képiét látva igazat kell adnunk Kállainak: a mindössze 30X40 om-es művecsfce „roppant vízi térségek romantikus látomását” képes sugallni. Itt hatol ibe az ír-kelta származású Martyn művészetébe bizonyos szürraaltisznkus jelleg: az elvont formák mögül figurális, táji, ardhitektonikus stib. emlékképek, élmények derengenek elő, félreismert!etetlanül és szuggesztíven. Az 1946-os budapesti gyűjteményes Martyn-kiállítás katalógus-szövegének szerzője tálálóan írta: „Viharos tengerek, vitorlás kalózhajók, sors-tépte, marcona, klóbor alakok, csatázó páncélos lovagok kalandos világa” rejlik az absztrakt formaelemek és a nagy tudatossággal megkomponált színfoltok mélyén. Néhány esztendővel ezelőtt Martyn Ferenc - újabb keletű munkáiból - egy Ikis műteremfciállítást rendezett Budapesten; ebből az alkalomból Hamvas Béla tartott előadást. „Az a határsáv, amely a geometriát és az organikus formavilágot elválasztja, igen gazdag. Alig van izgalmiasábfo, mint az ilyen - félig mértani, félig figurális - festmény” - jegyezte meg Hamvas. A mértani és organikus formák ötvözése teszi rendkívül izgalmassá, sejtelmessé Martyn számos Hépét is.

Martyn Ferenc művészetének egyik legfőbb erőssége a kolorit. A mester - képeinek tanúbizonysága szerint - egyetért a színek nagy mágusával, Delacroix-val, akJi259