Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Dévényi Iván: Két évforduló
dőkben bontakozik hi Kemstak ragyogó grafikai munkássága is; önmaga arcvonásai, fiúafctok, lovon ülő férfiak, rohanó és ágaskodó lovak, ifjú, viruló nők aktjai láthatók rajzain, amelyéktől a mester imomografuisa, Körmendi András méltán állapította meg 1936-ban napvilágot látott könyvében: „Boszorkányos könnyedséggel ontott lapjai a legszebb időkből való kínai tusrajzokra emlékeztetnek. . . A modem művészetben nehezen találunk hozzájuk foghatót.” 1911-ben, majd 1917-íben retrospektív Kernstok-fciállítás nyílik. Az 1911-es tárlatot - amelynek a Művésziház volt a színihelye - a Népszavá-ibsm Bölöni György méltatja: „Kernsitok fejlődésében nagyszerűség van - ő ia koráin vénülő maigyar talentumok sorában a ritka kivéted.” A hat évvel hésőíbbi, Brnst-miúzeuimibeli Kemstok-ki- állítás bizonyos megtorpanást jelent a művész pályáján, a kiállított művek között mégis akad több maradandó értékű daraib, így A béke és a munka iszonya a háborútól című mozaik-kompozíció vázlata. Mind a vázlatot, mind iá megvalósult művet humanista, háborúellenes eszmei tartalom jellemzi. 1913. október 31-én Kemstok örömmel üdvözli az őszirózsás forradalom győzelmét. A forradalom kritikus óráiban ő is ott van az Astoria^szállóban, Károlyi Mihály környezetében. Tagja a demokratikus pártok prominens embereiből alakult nemzeti tanácsnak, 1919. január 29-én ő mondja az egyik búcsúztató beszédet Ady temetésén, két nappal később a kormány „a művészeti ügyek fcormányhiztosá”-vá nevezi ki. A polgári demokratikus kormányzatot felváltó Tanácsköztársaság iránt is lojális a művész; aktív szereplője a proletárdiktatúra művészeti életének, őreá bízza a művészeti direktórium a nyerges újfalusi szabadiskola vezetését. (A nyeogesi művésztalep növendékei közé tartozott a fiatal Derfcovits Gyula, lakivei a mester megkülönböztetett szeretettel foglalkozott.) 1919 nyarán Nyergesein néhány ízben megfordult Kun Béla is, a Tanácsköztársaság több más népbiztosával (Ágoston Péter, Lengyel Gyula, Szamuely) együtt. A forradalmi kormányzótanács és iaz egyesült munkáspárt vezetői Kemstokot is felkeresik. Kun Béla özvegyének visszaemlékezése szerint „Kun Béla Kernsto'kot nagyon becsülte - úgyis mint művészt és úgyis mint embert.” A kommun leverése után Kemstokot rövid időre börtönbe vetik. Kiszabadulása után elhagyja az országot - Bécsiben, Münchenben, majd Berlinben él. Berlinben festi meg - két változatban is - Utolsó vacsora című festményét. A bibliai tárgyú kép zaklatottságot, keserűséget sugároz; a Krisztust körülülő tanítványok meggyötört, kétségbeesett tekintete a művész akkori lelkiállapotát, a forradalmi mozgalmaik bukása feletti megrendültségét fejezi ki félelmetes művészi erővel. Közel hat évig tartó emigráció után tér vissza Kennstok Magyarországra (1925) Bekapcsolódik a hivatalos művészetpolitikával szemben oppozíciót képviselő KÜT („Képzőművészek Üj Társasága”) munkájába - báloldali, ellenzéki lapok (Népszava, Századunk, Porond) közük nyilatkozatait, cikkeit, - munkáinak sora néhány fontos művel (Virradat 1932, Szép Heléna elrablása 1933, Krisztus sírbatétele 1934, Adám és Éva 1935, Dulce ridentem Lalagen amabo 1936) bővül. Hatvanhét éves korában halt meg. Mint művészpedagógusnak, mint a progresz- szív művészet fáradhatatlan onganizátorának, mint kora szociális és demokratikus eszmeáramlatai iránt rendkívül fogékony elmérnék egyaránt nagyok az érdemei. S mindenekelőtt: megajándékozott bennünket egy sor olyan alkotással, amelyet emberi mélység, művészi áhítat, a festői kifejezés új útjainak bátor keresése jellemez, s amelyek felett - úgy hisszük - a könyörtelen Időnek nincsen hatalma. 256
