Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Pozsgai Zoltán: Cézár, szárazon és vízen (elbeszélés)

lebb érve láttam, hogy a szeme félig lecsukva remeg. Formás háta, szép feje, mindene reszket. . . Dehát nincs egy jó láncunk rája! Anniikor észrevett bennünket, orrát az ég felé tartotta és panaszosan felbőgött.

Hanem a víz még érezhetően nőtt. A Duna hozta a messzi hegyekből a „zöld- árt”, a Rába, Rábca meg a Marcal már egy hét óta visszafelé folyt. Valami zuhant Rárótőn, ahonnan indultunk. Hátranéztünk a falura. Szemünk szokatlanul messzire ellátott. Máskor innen olyan messze nem láthattunk. De most üres volt a templom- torony, meg az alsó faluvég helye. Kajtár, a tanácselnök elfordította a szemét, amely törődött volt és szomorú. Völgy fölött, öt-ihat méter mély vizen, vízbe nyúló villany- huzalok fölött mentünk.

Rárótőn talán befejezhettük volna .a homokzsákok lerakását, az alsó gát megemelését, ha Dusnikot nem kell mentenünk annyi ideig. A Dömsödi-házra rá volt dőlve egy irdatlan akácfa, beszakitotta a tetejét. A fehér csúcsfalak közül sok még vakítóan, fehéren állt mögöttünk. Az egyiknek a kéményén gólya állt fészkén, csőrét lefelé nyújtogatva.- Gézár, ne, ne, ne, gyere! Itt van nem messze. És jön, lép! Nézzétek, milyen ijedten lép! Bajban van; öregasszony vagyok, de most a szarvánál fogva ki tudnám vezetni Domibiföldre, elhiszitek? Ö, ilyenkor nem kell tartani tőle - mondta az öregasszony és feléje nyújtotta kezét. Éreztem, hogy Tuba Pál fordulni akar; hagytam. Mentünk Cézár felé. Ö meg egyforma lassúkat, ijedteket lépve mifelénk. És bőgött. Sok idő nem kellett, hogy mellette lehessünk. Cézár hosszan kinyújtotta fejét, s megnyalta Tuba Pál kezefejét. A kis öregasszony fürge lett. Föltórdelt, megfogta Cézár szarvát, s azt mondta: - Ó, szegény Cézár!- Persze - mondtam -, ha nyalja az ember kezét, akkor megy is vele. És Dombi- föld nincsen messze. Látom, elég száraz is ott még minden. Csak körülfogta a víz. Domhiföld a neve, benne van a domb ebben a névben, más ez, mint az Aszó, ami száradó tó, mocsár-féle. Halljátok? Ott imég megy a motoros rönfcfűrész. Biztos nyárfiadeszkát hasítanak gátnak. Az is igen jó. Talán csak a faluvégi háziakban tör fel valamelyest a víz. Szerencsések! Amarra, Szigetkeszőnél viszont mocskos világ lehet már. Arra mindig vizes.

Amazok visszanéztek Rárótőre, nem csekély keserűséggel valami nekem is szorongatta a torkomat, ahogy velük néztem. Most a kripta dőlt öl a temetőben, amelyben a falu szülöttje, Pungor, a 48-as honvédezredes hamvai enyésztek. És tudtam, hogy elhalt atyámfiai is a vízben feküsznak már. Az öregasszony ernyedt kezében engedelmesen állt Cézár gyönyörű szarva.- Hé! - szólt a domibiföldi partról egykedvűen egy ihórihorgas ember miért nem fogjátok azt a gyönyörű bikát a csónakotok elé. Gyönyörű jószág! Még jó, hogy kifogtátok! Látom, van karika az orrában, majd arra kötünk láncot. Meg a fejére is. . . Mi megvagyunk, hála istennek! Ez Domhiföld. A nevében is benne van, hogy domib. Hát ez a szerencsénk! Nem tudhatjuk, ki hogyan vetődik ide. Hát most fő itt mindig egy kondér birfcagulyás. Eredjetek, asszonyok, keverjétek meg. Majd a liget mellett csinálnak helyet a homokzsákok között a kikötéshez. Ott ez a nyomorult bika is kiléphet. Csak a kútjainkkal van íbaj. Azokba lentről belefolyik a Duna. És az áradatban döglött állat, hulla, (minden van most. Hát majd a csónakkal elvihetnótekl bennünket valami parancsnokságra, hogy ivóvizet kérjünk. A kútvíz kész dögvész.

Dombiföldön nem volt templom, csak egy harangláb, két haranggal. Attól délre, a Bürünak nevezett faluvégnél állt az alacsony liget, ahol kiköthettünk. Elhúzkodták onnan a nehéz homokzsákokat arra az időre. Valahogy jólesett a szárazföld közelsége, meg a birfcagulyás csalogató szaga. . . Valamerre megint katonák elszánt éneke csapott föl.

233