Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Pesti János: Országúton (elbeszélés)
PESTI JÁNOS Országúton Igazít a visszapillantó tükrön, nagyszerűen látszik az úttorkolat. Néhány unatkozó ember vonul el a szeme előtt, majd egy apró, szemtelenül cigarettázó gyerek. Egy diarabig nézi, s eszébe -jut, hogyan füstölt hajdan ő is a nagyapja dohányából. Mosolyog, megszokott mozdulattal kotor elő egy Fecskét. És ha a lány már elment volna? - szorul a torkára a füst. Igein, negyed kettőkor még borotválkoztam - tűnődik -, utána fogmosás, fefcete, a (munkahelyem induláskor hívtam fel: „Nem biztos, hogy visszaérek, benézek a -telepre. . . Persze, még mindig az a beruházási ügy .. Jó, nem bánom, szóljatok át a feleségemnek!” Beállítja a szélvédőrácsot, szorít az ablaküvegen, újra a tükörbe néz. Szőrme, hósapka, sál - a lány arcából még semlmi sem látszik, -de a kioesiajtó vidám -nevetéssel föltárul:- Régóta vársz? Klárinak vendége jött, én sem hagyhattam -fáképnél azonnal. Tessék? Nem érted? Most „náluk vagyok” - kacsint - a félévi vizsgára készülünk. Indul a ko-osi, Gábor egyik kezével a szélvédőt törli, majd átöleli -a lányt.- Hagyj, inkább a szemüveged ...! Viagy az -öledbe fekszem, itthon mindenki ismer. Áthúznak a falun. A kocsiban árad a meleg, egyszerre vetik le a kabátjukat. Barbarán sötét alj, lila garbó, kesztyűjét a hátsó ülésre dobja.- Nem hittem, hogy jössz, kusza volt a leveled, Klárival alig tudtuk -megfejteni. Te főóvatos, világosabban is kifejezhetted volna magad! Via-gy annyira félsz?! Repül a kocsi, a levegőben lassú hópelyhefc, a tömött vetéseken sűrű hótakaró, fákon, átmentén varjak sokasága feketéit. Gábor -egy kézzel vezet, másik tenyere a lány óléban, szája -szélén alszik a cigaretta.- Dobd ki, -büdös! Te -dohányzaosfcó! Ha tudnád, -milyen íze van tőle a szádnak! Nagy áldozat lenne, ha legalább ilyenkor nem szívnád?! Ö vágja ki a csikket, v-állával -engesztelve simul a 'férfihoz. Lehet a kocsiban huszonöt fok, a lány rést -nyit az ablakon, nézi a suhanó tájat. Milyen mulatságos, reggel nelm is álmodta, s bipp-hopp, -jött a -postás, -és most -itt száguldanak az országúton. Ha anyu sejtené...! - komolyodik el, aztán fölényesen vállat von. Forgalom alig van, egy-két teherkocsi erőlködik fölfelé, kiöregedett vontató mellett húznak el. A férfi jobb karja a derekára csúszik, szeme követi az ő tekintetét, ahogy lassan, emlékezve mondja:- Háború alatt -éltem itt egy hónapig. Leventetábor. Ifjú vezetőket képeztek belőlünk. Utolsó este tábortűz, de mi a délutánt jobban m-egamlegettük. Hallgat egy ideig, a lány sem mozdult. Aztán - mintha önmagának beszélne -, emlékezve folytatja:- A -gyakorlótéren megszorult levegő ránehezedett a tüdőnkre, miikor Völgyessy főhadnagy, a táborv.ezető átvette a parancsnokságot. Rövidlátó szemével szaporán hunyorgott, élesen rajzolt, húsos száját kitátotta, hangja széttépte a csendét:- Oszolj! Fegyvert fogj!
