Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Dávid József: Új kenyér (elbeszélés)

Lad nagy kópé volt. Aat mondja nekem egyik vasárnap, hogy kiruccanunk a víkand- fcelepre. Az mieg hol van? Ö, te három - mondta ő. Itt a város szomszédságában, ahová az urak járnak. Aztán miit keresnénk inni ott? Majd megtudod. No meg is tudtam. Ahogy kiérünk, azt mondja nékem, tudsz úszni? Nemigen - mondom. Na, mom ibaj. Csak ordíts majd, ha belőjelek a tóba. Megőrültél - máztam rá ijedten, de ő akikor már lökött is rajtam, s ott habuokáltam a nyáron is jéghideg imóly vízben. Amikor már elég vizet ittam, és csődület llett a parton, kihúzott. Aztán csak mondja, azzal a nagy nazarénus pofájával a koránk álló úri népségnek, hogy már öt napja nem ettem, hát öngyilkos akartam lenni. Aztán csak úgy hulltak a markába a fényes pénzek. Valami 14 pengő 60 fillér volt az első fogás. Azért mondom, hogy első, mert mentünk mi a következő vasárnap is, meg utána, de a negyedik öngyilkossági kísérletnél ott voltak a hekusok is, s akikor már ők segítettek rajtunk. Gondolhatjátok hogyan . . .- Na, ugye te pupák - fenyegettem mag nevetve hiszen ez olyan remek /kis történet, hogy egy igazi írónak Is kétfelé állt volna a füle, ha hallja.- Mondjam a másikat? - bátorodott neki Zelanák Jóska, de előbb persze fenékig itta a poharát.- Ezzel is úgy jártok - vigyorgott -, mint ia Gabi második történetével. Mert annál szebbet én nem tudok mondani mostantól, hogy a ilegnagyobbík fiam lökös.- Mi az, hogy lökös?- Tavaly avatták repülős tisztté. Szuperszonikus gépet vezjet. Amikor elsuhan a betyár a város felett, az anyjának minden hajaszála az égnek áll. En meg olyankor, ha éppen otthon vágyók, csak mondom az asszonynak: „ . . . hozd ki a pipám, hol a bőrkabát, csapj fel öcsém pilótának a rézangyalát. .

Végül én következtem.- Sokat ittam már gyerekek, nemigen forog a nyelvem - adtam egy kicsit én is a kibúvót, de úgy zúdultak rám, mint a vadmiéhdk.- Na jó. Hát akkor (hallgassátok:- Mint tudjátok abban a nagy diákinteimátuában, ahol az urak közül is osak a legnagyobbak gyerekei lehettek - én szolga voltam. Ehhez is a nagytiszteletű Nemes Sándor úr prottezsáiása kellett. Hazudnék, ha most azt mondanám, hogy rossz sorom volt. Nem. Dolgozói, takarítani persze annyit kellett, hogy tíz szöbalány se tett naponta többet. De azt ettem, amit a grófi csemeték, akik az esti ágylbahancúrozás közben is csokoládéval dobálóztak. A Hatalmaikat időnként meglátogatták a szüllők. Bőleg a kisebbeket. A méltóságos papáknak és mamáknak ilyenkor természetesen külön összkomfortos vendégszoba állt rendelkezésükre. Mi, az intemátus inasai szolgáltuk Iá őket. Így volt egy alkalommal vendégeim az ország egyik legnagyobb ibőrgyámsániak a felesége. Este megkérdeztem a méltóságos asszonytól, hogy imát parancsol reggelire és hogy mikor hozzam. Megmondta. És másnap délelőtt megálltam egy nagy tálca finomsággal az ajtó előtt. Bekopogtam. Jöjjön csak - mondta jó 'hangosan, s amikor benyitok, hát majd összeestem. A 'méltóságos asszony a tükör előtt állt anyaszült meztelen. Egy csepp híján a tálcát is majd kiejtettem a kezemből és nagy riadt hebegéssel kotródltam kifelé, de ő hangosan kacagott. Visszaparamosalt. Azt mondja, fordítsam el a kulcsot. Akkor már le kellett tenni a tálcát, mert úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Ó, maga kis (nyuszi, csak nem ijedt meg? Nevetett rám biztatón, de lén ilesúnytaim a szemeim, s csak álltaim, mint akinek földbegyökeriezett a lába. Nem látott még meztelen női testet? - kérdezte és 'közelebb llépett, ide én akkor azt hiszem már lángoltam is, de nem a férfiasságomtól, bár 17 téves elmúltam már, hanem szégyenemben. Egészein megzavarod • tam. De a méltóságos asszony, aki nekem akkor olyan szép volt, mint az égből szállít angyal, jól értett ahhoz, hogy feloldja mulya kis ijedtségem, meg mii. 'Még (hetek múlva is azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, (hiszen egy ilyen szép, finom úniasszony

zi8