Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Dávid József: Új kenyér (elbeszélés)

hogy is tehetne ilyesmit. De a méltióságos asszony hamarosan újra jött, s amikor felvit- tem a vacsorát, nem engedett fai a szobájából. Aztán, amikor vakációra mentek a diákok, s .már akadt egy kis szabadidőm, lementem a folyópartra, s agyagiból próbáltam kiformálni azt az alákot, amit ott a tükör előtt megláttam. Amikor megszáradt iá szobrocska, bementem az intarnátus igazgatójához s az asztalára tetteim. Mi ez - kérdezte. Angyal, mondtam én, ,s arra kértem, .engedje meg, Ihogy személyesen elvigyam Pestre Eperjesi Elememé méltóságos asszonynak, biztosan nagyon fog ndkíi örüM. Maga őrült - ripa- kodott rám az igazgató. Kizavart és másnap szedhettem a sátorfámat.- És ezen te csodálkozol? - kérdezték vigyorgó arccal pajtásaim.- Akikor még csodálkoztam, s azt íbiszem legalább 25 évig sok mindenen csodálkoztam . ..- Nagy kujon v.agy te, Gyurka - fenyegetett Rozika s megkérdezte: - Aztán a feleségednek ekmondtad-e már ezt a pikáns kis történetet?- Azt hiszem, mert amikor róla mintáztam egy aktot, azt mondta: - Mester, ez jobban hasonlít a mennybe repült angyalodra, mint énrám.

Újra csak nevettünk, ittunk, s én még elmondtam a második történetemet is:- Az 50-es évek derekán egy kis Vias megyei falucskában jártam. Az volt a célom, hogy valami istenhátamegetti településen keresek eredeti paraszitfejidket. Egy hétig csavarogtam barátom, egy állami gazdasági igazgató jóvoltából, laki közlekedési eszközzel is ellátott, legalább 25 kilométeres körzetiben, de néhány ceruzavázlat kivételével igazán kedvemre való fejet nem találtam. Egyik faluban aztán azt mondja nekem - ismerkedés után - a tanácselnök: múltatok én magának valamit, művész elvtárs. És már invitált is a lakására. Itallal kínált, aztán előszedett egy kis fa&zobrocskát. Mintha láng csapott volna felém. A tanácselnök meg azt mondja: ez az ón kis keresztfiam, vagyis hát, ahogy most mondjuk, névadó apja lennék a gyereknek. Ö faragta a nagyanyjáról. Az arasznyi szobrocska egy libát tömő öregasszonyt ábrázolt. Naturálisain, de rendkívül meglepő anatómiai érzékkel és kifejező készséggel. Hol ez a gyerek? - kérdeztem. Azt mondja a tanácselnök, hogy a szombathelyi gimnáziumban tanúd. Szobrász szeretne lenni. Azóta elvégezte a képzőművészeti főiskolát. Most hallom - mert figyelemmel kísértem -, hogy már önálló kiállításra készül...- Befejezted? - kérdezte a házigazda.- Igen.- Hát akkor igyunk a jó barátságra.- Az egészségre - emelte poharát Kéri Laci is.- A katonákra - csettintett Zelenák Jóska.- A jó mainkára - mondta Rozika.- A szépasszonyokra - mondtam ón.

Turján Gábi váratott magára egy kicsit, aztán ő is felemelte a poharát: - Az új kenyérre, pajtásaim. A kenyerünk további jó ízére.

Koccintottunk. Aztán már jó kapatoson megint csak nekiestünk Gabinak:- Hohó, pajtikám, te még tartozol valamivel.

Huncutul 'kacsintott, majd rázendített válamennyiünk kedves régi nótájára:

„Élet, élet, de szép vagy hajnali csillag fényes vagy, aranyos vagy rózsám, mint a nád, nekem rendelt az édesanyád ...”

219