Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Várhelyi József: Nyomdászok mesélnek
Érdekes dolgot mondott el Pörczi János nyugdíjas gépmester. Ő Celldömölkön a Dinkgrewe-nyomdát vette állami kezelésbe. A nyomda nem működött, a tulajdonos a papírkereskedésből élt. Miután a kasszában leltárt csinált, sóit a postára érkezett kintlevőségeket is bevezette a pénztárba, a papírüzletet és a nyomdát lepecsételte. „Sírt a tulajdonos - mondotta -, egyre csak azt kérdezte, mi lesz velük. Beteg apjával élt. - Kenyérieknek nem lesznek ■ mondtam nekik, gondoskodás történik, hogy dolgozhassanak. A Dénes-nyomdát egy Kvak Kamill nevű szabó államosította. Én fob. kát hét múlva átadtam az általam lezárt Dinkgrewe-nyomdát és a papírkereskedést a tovább működő Dénes-nyomdának. Ekkor panaszt tett nálam Dénes. Elmondta, hogy Kvak még a spájzát, meg a tüzelőjét is államosította. Én rögtön jelentettem Keresztes Imrének Szombathelyre, aki azonnal megszüntette a túlkapást.” A Körmenden történtek is megérdemelnek néhány mondatot. Tóth József kézi- szedő így mesél: „Egy Sárfi Rózsi nevezetű elvtársnő hozta az államosítási rendeletet a Könnyűipari Minisztériumból. Amikor megkaptam a megbízólevelet, taxival mentem Körmendre. Itt két nyomda volt, a Himfy- és a Nessel-féle. Az előbbinek szívbajos volt a tulajdonosa, de sakkal nyugodtabban fogadta a hírt, mint a másik, aki sírva fakadt és elszaladt, miután átadta a kulcsokat. A kenyérj egyeket is benthagyta a kasz- szában. A január 50-t leltárnál tudtam csak visszaadni neki, amikor végleg lezártam a boltot. A nyomda különben fizetésképtelen volt, az egyetlen öreg segédet már szeptemberben elbocsátották.” Most vessünk iegy pillantást Zala megyébe. Milisits Jenő gépmester - ma nyugdíjas - Zalaegerszegen három nyomdát államosított: a Kakas, a Kultúra és a Zrínyi nyomdát. Milisits a legkisebb részletekre is pompásain emlékszik. Elmondásaiból néhány jellegzetes részlet: „Először a Kakas-nyomdába mentem. Kerestem a főnök urat. A lánya jött. Hívta az apját, az meg egyszerre azzal állt elő, hogy nem veszi tudomásul az államosítást, mert a rendelet csak a száznál több alkalmazottat foglalkoztató üzemekre vonatkozik. ö olvasta a Szabad. Népben. Sírtak. Végül is győzött a miniszteri okmány. Először a papír- és kegyszerkereskedést pecsételtem le, majd a nyomdát. Papírcsíkot ragasztottam keresztül az ajtón és magam írtam rá: Lezártam, 1949- XII. 29-én. Milisits Jenő. Aztán készítettem egy táblát is: „ÁLLAMOSÍTVA - felvilágosítás a Zrínyi Nyomdában.” Később a papírcsíkot leszakították, de nem hatoltak be. Rendőrségi ügy lett belőle. A nyomda lezárva maradt, csak a szedőgépet vettem igénybe a brosúrákhoz. Igen jó karban tartott Typograph gép volt, tudomásom szerint akkor az egyetlen villanyfűtésű a megyében. Külön érdekessége volt, hogy egy óraszerkezettel tetszés szerinti időben lehetett befűteni. A Kultúra nyomda három idős nyomdászé volt. Mindhárman szervezett munkások voltak, a szccdem. párt tagjai. Éppen totóztak. Az egyik tudomásul vette a rendeletet, a másik hangulatot próbált csinálni ellene. Végül is odaadták a kulcsot. Emlékszem, az egyik szaki később visszajött azzal, hogy „ejnye, a totószelvényemet itt felejtettem”. A nyomda személyzete még majd egy évig ott dolgozott. A legnagyobb a Zrínyi nyomda volt. Mindszenthy igazgatása alatt papi nyomda, részvénytársasági alapon. A tagök papok, plébánosok voltak. Gaál nevű régi barátom volt a főnök. Ezt én nem tudtam. Szívélyesen fogadott, megölelt. Roppant kellemetlen helyzetben voltam, hát gyorsan a tárgyra tértem. ELfehéredett. „Mit akarsz? — mondta. - Mi lesz velünk?” Megadtam neki Keresztes címét. A nyomda tovább dolgozott, úgy emlékszem, 6 emberrel. Később a Kultúra személyzetével 11-
