Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Várhelyi József: Nyomdászok mesélnek

re nőtt a létszám. Eredeti utasításom úgy szólt, -hogy 2-3 -napot kell ott töltenem. Majd 'két év lett belőle. Ügy tudom, a inai zalaegerszegi nyomdának ez a három nyomda lett az alapja.”

Most térjünk vissza Szombathelyre. A M-artineum nyomdát a párt megbízásából Tauber László - ma nyugdíjas - gépmester, államosította.^ Ez is papi nyomda volt, Rogáts kanonok, címzetes püspök volt az igazgató, Kisteleki Antal irányította. Kistelekit Tauber elküldte, a nyomda a Gábriel A. Utóda nyomda gépeivel és betűanyagával 'kiegészítve SzombathelyL Nyomda néven még jó _ideig dolgozott. Az államosítással kapcsolatosan az ott dolgozott szaktársaktól semmi újat -nem hallottam.

Végül legyen szabad elmondanom, én hogyan emlékszem a Gabriel A. Utóda nyomda államosítására.

Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Már jól belelendültünk a munkába - ón kéziszedő voltam -, -amikor bejött a nyomdába Salamon I-stvá-nn-é a Szábad Vasmegyéből. Jól ismertem őt is - a Szabad Vas-megye első művezetőjének özvegye mint ahogy a többieket is onnan. Szokatlanul sápadtalak látszott. Egyenesen hozzám jött, és megkért, hagyjam el a nyomdát, mert az állami kezelésbe kerül. Éreztem, hegy minden szem rajtam függ - összesen négyen-öten lehettünk. Horváth Gyuri, a nyomdavezető épp oly fehér volt, mint ón lehettem. Engem csak családi 'kapcsolat fűzött a nyomda tulajdonosához, ón magam nem voltam tulajdonos, igazság szerint nekem maradnom lehetett volna. Talán erre -gondolták a többiek -is. Szólni senki se szólt. Én - a Szovjetunióból hozott tapasztalataim alapján - sokszor gondoltam erre az eshetőségre, de most mégis roppant váratlanul ért. Hogy túl voltam rajta, talán egy kios-it meg is könnyöbbültem. Nyomdafestékes munkaköpenyemre néztem, és tudtam, -hogy nem kerülök az utcára. Ügy emlékszem, mondtam valamit Salamon- nén-ak - de hogy miit, azt osak most -tudtam meg —, aztán levetettem a köpenyemet és elmentem. Még hallottam a -rendelkezést: „A Horváth elvtárs vezesse tovább a nyomdát, mindenki dolgozzék, mindenki -marad.”

Salamon-n-é pedig így meséli most:

„Bementem a papírkereskedésbe, mert ugye a tulajdonos, özv. Pauly Károlyné ott tartózkodott, és elmondtam, írni járatban vagyok. Természetesen nagyon sírt. Rózsa Jánosn-é, -aki ott eladó volt (a Gábriel-nyomda volt gépmesterének, az elhurcolt és mártírhalált -halt Rózsa Jánosnak özvegyéről van szó), azt kérdezte: - Velem mi lesz? - Maga természetesen marad - mondtam. Átvettem az üzlet kulcsát és úgy -mentem át a nyomdába. A többit tudod - mondja nagyon kedvesen, aztán hirtelen megkérdi: - Emlékszel, mit mondtál ükkor? Ezt mondtad: „Remélem, a -munkaköpenyemet magammal vihetem. Arra szükségem -lesz.”- J - LQ-.

A „Mi lesz velünk?” kérdésre tulajdonképpen ez az igazsághű válasz. /Mindenki munkát kapott, aki csak akart. Bi-rtokomlban van dr. Keresztes Imrének egy később hozzám írt levele, amelyben -megemlíti, hogy feladatának tekintette és- minden törekvése arra irányult, hogy mindenki munkához, elhelyezéshez -jusson. Sérelmek, igazságtalanságok minden bizonnyal Jörtántek, ide ezeket már többnyire begyógyította az idő. Annyi bizonyos, hogy a vasi nyomdászság tömörítése - a jól működő nyomdák felszámolásának gazdasági hátrányairól most ne -essék szó - nagyon -elősegítette a rayotm-dászhagyományok ápolásában gyökeredző, szinte családias légkör kiia-la- _ kulását, amelyről -nemcsak Szombathelyen, hanem országszerte híresek voltak.

Bízom benne, az új -nyomdászgeneráció is megtalálja a módját, hogy a tipográfus- élet semmi máshoz nem hasonlítható, sajátos ízű történetei tovább 'éljenek.