Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Morvay Gyula: Távoli szívverés
tek, megtörtök a 'borok és kedvek a város nehéz történelmi napjainak idején. Maholnap negyvenezer em/ber él itt: súlyos vasdarabokat öntve, hajszálnyi pontosságúra esztergályozva az alkatrészeiket; ostyát sütnek és tízezer liter bort fejtenek itt, üveget fújnak és a bútorgyárakból magasfényű berendezések mennek széjjel az országba. Míves munkát /Végző kezek cipőket készítenék Leningrad és London számára. E sorok betűi a papirosra hullanak: Kisbanizsán, ahol még hó van, már a 'hóra hullott milliónyi mákszem; a hóval együtt szívódik a földbe - korán van mákjuk a kiiskani- zsaiaikniafc, akik a borsót is - a borsót is! - szálankint pailántázzák, nem csoda, ihogy korán van nagyszemű borsójuk. Százráncú szoknyájukban le sem mernek ülni a kis- kanizsai menyecskék: adnak a szépre, embereik meg a jó borra, amelyből nincs any- nyijuk, mint a zaláfaarosiaknak, de a körbe futó szőlőhegyeken sok a jó bor, egy-két- kilenc-tizenhat pohárral meg lehet belőle inni a haza és a vendég egészségére. A nyugati végen volt a vár, most ott áll a város igazi virágzását /jelentő üveggyár. A keleti városszélen ott volt a nagy temető mellett egy kis temetkező hely, ahol török és cirill /betűs fejfák alatt szerbek, törökök, bolgárok, ihorváto/k és más „déli” emberek feküdtek, akik Görögországból, a Levanteről vetődtek ide, és itt pontot tettek életük után. Ma már nincs meg iez a kis temető; vetés ring fölötte. A törökvilág néhány leszármazottja /még él; ezek legtöbbje pravoszláv vallású voílt, vagy azt vette fel; a régi Fiume kávéház udvarában álló kis pravoszláv templom és egyház azonban megszűnt. Kihalt az egyház, elmentek a hívők. A kis harangot leszerelték, a kegytárgyakat elvitték. Két lakó lakik a régi templomiban. A kirakatokban kevesbedett és sokasodott az ám; ami fölösleges volt, eltűnt, ami korszerűen kellett, megjelent. A vaskeres/kedések az /ember bensőjét megnyugtató nagy, nehéz kalapácsokat is kiraktak az üveg mögé; a Finommechanika és az izzó- lámpagyár légiesen finom munkát állít elő. Itt nagy járása volt a történelemnek: a török idők megnyomorították ezt a Zala-csücskét. Még áll a vár köveiből épült nagy ház, belső bolthajtásai szinte beborítva őrzik a régi történelmi levegőt. A ház falán ott áll a véri városbíró kis „kiállója”, ahonnan „közhírré tette” az eseményeket, s kihirdette: kit fognak szalagos éremmel kitüntetni, s kit fognak lenyakazni. Ezen a széles utcán állt egy maroknyi katona. „Kérem a város kedves lakosságát: fogadja kegyesen ezeket a hősöket, akik az „utóvédek utóvédjei” voltak. A sereg nagy része ottmaradt a Donnál, Tomaszow'kánál, ahol pedig az első háborúból is feküsznek magyar katonák, valamiint Sziimonka homokos határában és Gizyc2fconál, a Mazuri- tavak mellett, és szanaszéjjel Európa térségein. Nem is egyszer: kétszer pusztult a magyar sereg, amelyet háborúba taszítottak. Mennie kellett: taszították átkozott jó urai. Az aszfalton sokáig megvolt egy katonaköpönyeg és csizmonyomok helye; a régi városháza tövig leégett - a Teutsch-drogériába becsapódó gránát gyújtotta fel -, a szemben lévő ház is leégett, a tűz fényénél pedig nyugatra előretörő szovjet katonák pihentek a járdán; egyikük elaludt: köpönyegét nem tudta felvenni a megolvadt aszfaltból. Ezen a széles úton lehetett hallani - 45 őszén - az első magyar katonadalt, melyet szovjet katonadalok tarkítottak. Legelsőnek a „Két út van előttem, melyiken induljak, kettő a szeretőm, melyiket válasszam. . .” dal /hangzott a határőr szabolcsi legények ajkáról. Sok út melletti kocsma összedőlt, másokat kicsinosítottalk, neonfény került beléjük, de a polcokon nem állnak negyven esztendős diópálinkák, melyek a csendben- zajban értek és egyre sötótebb színűek lettek. A fehér köpenyes fogadónak megvannak: most tésztát gyúrnak, tarhonyát szaggatnak a termelőszövetkezet tésztaüzemében. A mihálidi szőlőkben lakott Jakabffy néni, aki a város cégtábláitól és a „jelektől” - a betűktől - riadtan félt, már nem él. Nyolcvanegy éves korában még megtanult 163
