Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kulcsár János: Itt nálunk, vidéken

kegyetlen amerikai terrorbombázást. Leventeként kerültem szovjet hadifogságba, ahonnan rövid úton hazaküldtek mindnyájunkat. Tanuljatok szorgalmasan - mondták búcsúzóul az oroszok, de én nem tanulhattam. Mire hazaértem Budapestről, holtan találtam nagyanyámat. Egy hót múlva anyámat is a föld alá tettük. A hat árivá között én voltam a legidősebb, nékem kellett hát gondoskodnom mindnyájukról. Apám helye még mindig betöltetlen volt; beálltam hát az elhagyott katedrára, néptanítónak.- Az utóbbi években a rádió mind gyakrabban sugározza Békefi Antal müveit, elsősorban gyermehoperáit, melyek színpadon is jelentős sikert arattak már, itthon és külföldön egyaránt. Kórusmüveiből hanglemezek készülnek, irodalmi munkásságát vaskos kötetek, tankönyvek., tanulmányok sora jelzi. Népzenei gyűjtésének anyagát (a dalok száma már meghaladta a kétezret!) a Magyar Népzene Tára publikálja folyamatosan. Nem gondolja, hogy karrier-regényekbe illő pályafutás ez a bakonyoszlopi néptanító számára?- A „'karrier” szóhoz ösztönösen is a hírnevet, gazdagságot társítják gondolatban az emberek. Én egyikkel sem dicsekedhetem. Amit pedig elértem, azért igen keményen meg kellett dolgoznom. Isten háta mögötti állomáshelyemről, később pedig Zircről jártam a fővárosba tanulni. A Zeneakadémián Sugár Rezső oktatott zeneszerzésre. Elvégeztem a tanárképzőt is. Ami kevés szabadidőm még maradt, azt Veszprém megye csodálatosan gazdag népzenei anyagának gyűjtésére fordítottam. Mint zeneszerző mindmáig nagyon sok ösztönzést kapok a népzenétől.- Hogyan került Szombathelyre?- Hívtak. Miután 1959-ben felsőfokúvá vált az itteni tanítóképző, felajánlották az egyik oktatói állást, és én szívesen elfogadtam. Nagyon érdekelt az álékor még jórészt felgyűj teilen vasi népzene.- Elégséges indoknak érzi ezt a szülőföld elhagyására?- Nőm szívesen beszélek a sérelmekről, melyeket elszenvedtem. Sikeres művök sora állt már mögöttem, amikor még mindig kicsinyes akadékoskodások zaklattak, emberi méltánytalanságok érték, nem is mint pedagógust, hanem mint népművelőt és alkotót. Elmúltak. Szerencsésen túljutottam rajtuk érzelmileg is, de akkor bizony ezek is arra ösztönözték, hogy elfogadjam a szombathelyi meghívást.- Több mint egy évtizedet töltött már eddig Vas „fővárosában”. Mit hoztak önnek ezek az esztendők?- Alkotások váratlan bőségét. 1960-ban „A csodafű” című gyermekoperámat, ötszöri rádióibamutatóvail. A következő évben „A tábori kufctá-t” írtam a rádió felkérésére. Annak a gyermekkara és szimfonikus zenekara mutatta be több ízben. Valamivel később két kórusművöm jelent meg általános iskolai énekeskönyvben. Az 1962-es év szülötte a „Feneketlen tó” címen ismert gyermekopera. Zongorakivonatát és szövegét a Népművelési Intézet is kiadta. 1965-ban második díjat nyerteim az országos kórusműpályázaton. Ugyanebben az évben jelent meg Három dunántúli népdalcsokor című gyűjteményem is. 1964-et kórusfelvételek, a 65-ös 'évet tanulmányok som tette számomra 'emlékezetessé. 1966-ban jelentette meg a Zeneműkiadó „A bakonyi szegányember dalai”-t. A Tan- könyvkiadó számára a gyermekfoglalkoztatástan énekkönyvi részét írtam. 1967-ben ismét gyermekopera született: a „Tarka-barka kiscsifoe”, mely igen meleg fogadtatásban részesült az országos sajtóban is. Az utóbbi két év főként gyűjtőmunkával, kórusaim hazai és külföldi útjaival, no meg új könyvem sajtó alá rendezésével telt.- Van-e olyan meghatározó szempont, amely Békefi Antal minden müvén érezteti hatását?- Próbálom szem előtt tartani azt a toljesítmónyszintet, amelyet a falusi együttesek elbírnak. Legszívesebben ugyanis tőlük hallom szerzeményeimet.

(Foly tatjuk)

15}