Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - SZEMLE - Marék Antal: Molnár Géza: Vasárnap mindig esik az eső
Molnár Géza: Vasárnap mindig esik az eső Ma egy biztos könyvsiker elsősorban a bátorság jegyében születik. Nos, Molnár Géza eddigi művei (Hullámverés, Márta, Város a felhők alatt s a Holtak fogságában) is ebben a csillagjegyben születtek. A népszerűséget mégis úgy érzem, hogy a Vasárnap mindig esik az eső című regénye hozza meg számára. A könyv a mai igényeknek megfelelően kisregény. Türelmesen megkomponált, zárt egységű, emberien mértéktartó mű, amely mégis színes és végig egyenletes feszültséget áraszt magából. Kerüli a könnyebb és látványosabb utat, pedig kínálkozó alkalom adódott volna a történet során nem is egy. Ha élt volna ezzel a lehetőséggel, pyrrhusi győzelmet aratott volna, miközben az olvasó szemében elvesztette volna legdrágább kincsét, az írói hitelét. „Az élet csupa nyugtalan mozgás, változás” - írja már a második oldalon, s ezzel mintha mentséget keresne arra, ami a regényben szükségszerűen történni fog. Amikor a tettek elszabadulnak az egyéntől, önmagukban élnek és izzanak tovább. Mégis hatnak az egyénre és az egyénen keresztül a világra is. Különösen érdekes ez a tétel akkor, amikor egy új világ kialakítása a haladó emberiség legfőbb feladata. Bár Molnár Géza hősének életében a szerelem még nem nyeri el méltó rangját és sok bonyodalomhoz vezet, minden más vonatkozásban a főhős közeledik az új ember típusához. Ehhez bátorságra van szükség. Bátor ember csak tiszta ember lehet. A tiszta ember keresi az igazságot és megveti az igazságtalanságot. Az író nem kendőzi el a kis magyar világ sebeit, de nem festi sötét tónusban az eseményeket, kerüli a komor hangvételt. Hűvös hangon rögzíti az eseményeket, nem tesz hozzá semmit és nem vesz el belőle semmit. Mádi István újságírót házassága felbomlása után vidékre helyezik egy megyei laphoz. A tehetséges fővárosi újságíró bekerül a vidéki életbe. Különböző típusú emberek veszik körül a szerkesztőségben, a kisváros társadalmában. Olyan új élmények, tapasztalatok sodrásába kerül, amelyek alkalmasak lehetnének arra, hogy szigorúan megfogalmazott életrendjét alapjaiban megrendítsék. Mindezt súlyosbítja egy csodálatosan szép nő, Vince Edina, aki az újságíró szeretője lesz. A drámai cselekményt egy helyi bűn- és érdekszövetség szükségszerű leleplezése robbantja ki. Ez a botrány érinti Edina férjét is és másokat is, akik jelentős pozíciót töltöttek be. A felelet csak egyértelmű lehet: vagy megtagadja az újságíró önmagát és együtt tart velük, vagy hivatásához híven megírja a leleplező cikket. Nem hátrál meg a nő könyörgésére sem, bár érzi, hogy a társadalom struktúráját, szövevényeit egyetlen kéz nem tépheti szét. De az ellene szegülő erők sem tétlenkednek, Mádi Istvánt elbocsátják a Laptól. Remekbe szabott figura Szuhai Bálint fő- szerkesztő. Magas, elegáns, idős férfi, diszting- vált, urias egyéniség, aki még ma is összekoccantja cipője sarkát, ha felettesével beszél. Ismeri a helyi viszonyokat, keze mindenüvé elér,, s fiókja elnyeli azokat a kéziratokat, amelyek vihart kavarhatnak. Ha nem is nyíltan, de a maga szerény tehetségtelenségével görcsösen kapaszkodik szerkesztőségi asztalához, az elérhető és fellelhető anyagi javakhoz, rejtélyes világnézetéhez. Megyervár nem a régi értelemben vett kisváros. Nem az már, amelyet Móricz Zsigmond oly éles színekkel megfestett. De bizonyos, hogy sok jószándékú ember mellett még ma is élnek benne azok, akik a haladás kerékkötői. Mádi István végül is vonatra ül és visszatér Pestre. Ami vele történt, az nem történhetett másként, mint ahogyan az események bekövetkeztek. Talán boldog is volt, amikor a láthatatlan tekintetek éber és gyanakvó ellenőrzése alól megszabadult. Vasárnap volt, esett az eső és az esőfüggönyön át minden összemosódott, főleg azoknak az arca, akik kikísérték az állomásra. Az író olyan élesen megvilágítja a megyer- vári kisvilág lakóinak arcát és jellemét, hogy felejthetetlenül megmaradnak az olvasó tudatában és emlékeiben. A ki nem mondott szavakat kimondja az olvasó, aki részesévé lett a megyervári hónapoknak, együtt vergődött Mádi Istvánnal, azzal az emberrel, „aki fél utakat nem tehet meg”. Figyelmet érdemel a mű tiszta és világos stílusa. Nincs a regényben egyetlen felesleges mondat, egyetlen nem helyénvaló szó, minden a nagy tételhez tartozik, a kompozíció szerves része. Az igazságot, és csak az igazságot kereső ember sorsa Mádi Istváné, aki ha nem is a világgal szemben, de önmagában győztes csatát nyert. MARÉK ANTAL 92